BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az oltás és az ország újraindítása a legnagyobb segítség

Munkaerőhiány lesz az újraindítás után, a magyar gazdaság pedig a vártnál gyorsabban fog visszatérni a járvány előtti szintjéhez – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban.

Megfordultak az utóbbi néhány nap kedvező tendenciái egész Európában – mondta Orbán Viktor szokásos pénteki Kossuth Rádióban adott interjújában. A miniszterelnök közölte: hétszázezer védett ember van jelenleg Magyarország, rossz hír azonban, hogy a fertőzések újra emelkednek. A kormányfő úgy véli, hogy

nincs szükség további szigorításokra.

Azzal számolnak, hogy május végéig hatmillió embert tudnak beoltani, viszont fel kell arra is készülni, hogy fél év után újra oltani kell, mert a gyártók szerint hat hónapig jelent védettséget a koronavírus elleni vakcina – mondta Orbán Viktor.

A vakcinaútlevéllel kapcsolatban elmondta: a nemzeti konzultációban az emberek elmondhatják róla véleményüket, ha szükséges megteszik az előkészítő lépéseket.

A miniszterelnök úgy véli, szükséges a bértámogatás, a legnagyobb segítség azonban az oltás, a korlátozások feloldása, és az ország újraindítása

– mondta.

A kormányfő szerint azzal kell számolni, hogy munkaerőhiány lesz az újraindítás után,

a magyar gazdaság pedig a vártnál gyorsabban fog visszatérni a járvány előtti szintjéhez.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.