BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Még évekig hatással lesz a járvány a német gazdaságra

A következő öt évben 0,6 százalékpontot vesz el a gazdasági növekedés üteméből a koronavírus-világjárvány okozta válság.

A német munkaerőpiaci kutatóintézet (IAB) friss előrejelzése szerint várhatóan 2025-ig, sőt még később is érezni fogja a koronavírus-járvány hatásait a német gazdaság.

A nürnbergi székhelyű foglalkoztatáskutató intézet hétfőn közölt jelentésében rámutatott, hogy

a következő öt évben 0,6 százalékpontot vesz el a gazdasági növekedés üteméből a járvány okozta válság, a munkaerőpiacon pedig hosszú távon nagyjából 200 ezer állás lesz a veszteség.

A Kínából indult és 2020 tavaszán az egész világon elterjedt járvány hosszú távon alapvetően a kiskereskedelmi szektort, az üzleti szolgáltatásokat, a vendéglátást, a közlekedést és a repülési ágazatot érinti hátrányosan. Kedvező hatást gyakorol viszont az informatikai ágazatra, a közszolgáltatásokra és a gyógyszeriparra.

Fotó: Getty Images

A járvány következtében összesen félmillió munkahely szűnik meg, viszont 300 ezer új munkahely jön létre, így a járvány előtti szinthez képest 200 ezer lesz a veszteség az IAB prognózisa szerint.

Enzo Weber, a tanulmány egyik szerzője hangsúlyozta, hogy a pandémia egy átalakulást előidéző recessziót váltott ki. Azt szorgalmazta, hogy a válságból való kiútként a képzésre és új munkahelyek megteremtésére összpontosítsák a figyelmet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.