BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bekerült a Magyar Értéktárba a pápai sonka

Az idén 111 éves Pápai Sonka Kft. termékei bekerültek a Magyar Értéktárba. A pápai sonka ezzel az ország kiemelkedő, jellegzetes termékei között kapott helyet. A Magyar Értéktárból még arra is van lehetőség, hogy a pápai húst hungarikumnak nyilvánítsák.

A nyugat-magyarországi élelmiszeripari vállalat, a Pápai Hús Kft. fontos kitüntetést kapott. Az idén 111 éves cég sonkái a Hungarikum pályázaton keresztül bekerültek a Magyar Értéktárba. Ez a döntés nemcsak a vállalat, hanem a helyi közösség és az egész ország számára is fontos mérföldkő, ami erősíti a sonkák helyét a magyar gasztronómiai örökség kiemelkedő darabjaiként, és igazolják a vállalat által gyártott termékek professzionizmusát – olvasható a Pápai Hús közleményében.

Pápai Sonka Kft.
Pápa
sonka
hungarikum
Magyar Értéktár
A Magyar Értéktárban kapott helyet a pápai sonka / Fotó: Pápai Sonka Kft.

A Hungarikum Bizottság döntése alapján a Pápai Hús sonkái kiemelkedő nemzeti értékké váltak. Ez egyértelműen jelzi, hogy az olyan termékek és vállalatok, mint a Pápai Hús és sonkái fontos szerepet játszanak a helyi és nemzeti identitásban, és fontos értékei a magyar kultúrának.

A Magyar Értéktárba való bekerülés Magyarországon egy hivatalos eljárás, amelynek célja, hogy azonosítsa, dokumentálja és megőrizze a helyi, megyei és országos szinten kiemelkedő értékeket. 

Az örökséglistában olyan termékek kapnak helyet, amelyek kiemelkednek, és meghatározó szerepük van a hazai kultúra szempontjából, akár történelmi, természeti, gazdasági vagy más szempontból.

Nagy öröm számunkra a kitüntetés, hiszen tovább erősíti a vállalat vezető szerepét a magyar gasztronómiai örökség védelmében és népszerűsítésében, illetve növeli termékeink presztízsét is. A hagyományos, magyar ízek becsben tartása cégünk egyik alappillére. Ikonikus termékünkké az évek során a sonka, illetve annak különböző variációi váltak, így nem is volt kérdés, hogy ezzel a készítményünkkel szeretnénk a Hungarikumok sorát megízesíteni

 – mondta a Pápai Hús Kft. ügyvezetője, Szappanos Péter.

Mi a különbség a Magyar Értéktár és a Hungarikumok Gyűjteménye között?

Az alulról jövő kezdeményezések elve alapján a megyei vagy külhoni nemzetrész- vagy ágazati értéktárba már bekerült nemzeti értékek – ha országos jelentőségűek – először a piramis középső szintjén elhelyezkedő Magyar Értéktárba kerülhetnek felterjesztésre. A Magyar Értéktár kiemelkedő nemzeti értékei – ha a nagyvilág ezekkel „a magyarság csúcsteljesítménye”-inek is hívható értékekkel a magyarságot azonosítja – terjeszthetők fel a piramis csúcsát képező Hungarikumok Gyűjteményébe – olvasható a hungarikum.hu oldalon.

Pápa város polgármestere arról beszélt, hogy a húsgyár évtizedek óta ad munkát a helyieknek, ezzel biztosítva a lakosság megélhetését.

A társaság az elismerést fennállásának 111. évfordulóján kapta meg.

111 év elteltével büszkén tekintünk vissza az elért eredményeinkre és hagyományainkra. A számmisztika szerint az 1-es az újrakezdés és a felfedezés szimbóluma, és mi továbbra is elkötelezettek vagyunk a folyamatos megújulás és innováció iránt. Ugyanakkor fontos számunkra a hagyományok ápolása is, melynek sikerét a Nemzeti Értéktárba való bekerülésünk is igazolja

– mondta Szappanos Péter.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.