BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakmai egyeztetés szintjén rostokol a kgfb-szabályozás módosítása

Még mindig csak szakmai munka folyik a kötelező gépjármű-felelősség biztosítás jelenlegi rendszerének megváltoztatásáról - közölte Kék Mónika, a Pénzügyminisztérium osztályvezetője a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) siófoki szakkonferenciáján.

A pénzügyi tárca munkatársa csupán egy szakmai párbeszédre érkezett az alkusszövetség rendezvényére, hivatalosan a kgfb-szabályozás változtatásairól nem nyilatkozott.

Annyit elmondott, amelyet a PM egy két héttel ezelőtti közelményéből már tudni lehet: míg ma a kgfb-tevékenységet csupán kormányrendelet szabályozza, addig a jövőben lehetséges hogy ez törvényi szintre emelkedik, hiszen mint azt Kék Mónika elmondta: a széles társadalmi rétegeket érintő kérdéseket törvényi szinten érdemes szabályozni.

Az osztályvezető felsorolta azokat az egyébként már ismert főbb pontokat, amelyek szabályozása a jövőben változhat: egyebek mellett ilyen a biztosításkötésre kötelezett ügyfél személye, a kártörténeti igazolások kérdése, a bónusz-málusz rendszer felülülvizsgálata, a biztosítási évforduló, a díjfizetés, halasztás rendszere, a gépjármű-kategóriák besorolásának módosítása, illetve a kártörténeti igazolások rendszerének felülvizsgálata.

Az új rendeletbe/törvénybe bekerülhetnek olyan új pontok is,amelyek részletesen foglalkoznak majd a károsultak védelmével is.

Egy javaslatcsomag bizonyos módosítási vázlatokkal már elkészült, végleges döntés azonban még egy pontban sem születt, a szakmai egyeztetések folynak, így konkrétumokat, és részleteket a PM munkatársa nem közölt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.