Az euróövezet pénzügyminiszterei eldöntötték, hogyan kívánják feltölteni pénzzel az állandó mentőalapot, amelyből a magasan eladósodott euróövezeti országok szükség esetén hitelekhez juthatnak. A rendelkezésre bocsátandó pénz összege 700 milliárd euró. Ebből 80 milliárd euró készpénz, további 620 milliárd pedig garanciaként jelenik meg. A teljes csomagból ténylegesen hitelezhető összeg 500 milliárd euróra rúg. Az első tőkeinjekció 40 milliárd eurót tesz ki, majd ezt követően fokozatosan, három év alatt épül ki a teljes tartalék – jelenti az AFP.
A tervek szerint az alap a bajban lévő tagországok államkötvényeit vásárolhatja fel, de csak szigorú, a költségvetési kiigazításra vonatkozó követelmények betartása mellett. A kölcsönöket minden esetben az IMF együttműködésével valósítják meg és az ígéretek szerint a Valutaalap által alkalmazott költségmegállapítási gyakorlattal döntenek róluk, vagyis a jövőbeli uniós hitelek kedvezőbb kamatozásúak lehetnek, mint a korábbi EU-finanszírozás.
A befizetések eddig a tagországoknak az Európai Központi Bank tőkéjében való részesedésének arányában történtek. Most ezen némileg változtattak a gazdaságilag gyengébb országok javára - közölte Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter. A találkozó előtt ugyanis Szlovákia követelte, hogy a gazdaságilag erősebb országokat jobban terheljék meg. Németország részaránya ily módon növekszik, és kereken 27 százalékos. Ez azt jelenti, hogy a szövetségi kormánynak a következő években az alap részére közel 22 milliárd eurót kell befizetnie.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.