Száműzött privatizáció

Pedig nem feltétlen rossz az, ha az államtól vagy egy önkormányzattól magánkézbe kerül néhány vagyoni elem. Jogos lehet tehát a felvetés: nem maga a privatizáció a rossz, hanem az, ahogy azt itt csinálták, és ami azután történt. Kulturális kérdés is ez, Magyarország nem kevés tapasztalatot gyűjtött a magánosításról. Odáig nem volt nehéz eljutni 1989-re, hogy az állam addig nem volt jó tulajdonos. De utána kiderült, hogy a magánszektorban sem fenékig tejfel az élet. Annyira, hogy az inga visszalendült, és szinte minden felmérés szerint a nagy többség már úgy véli, mégis jobb lehet az állam.

De szabad-e ezt törvénybe önteni? Olyan törvénybe ráadásul, amelyet kétharmados többséggel lehetne átírni, vagyis ha nem történik nagy meglepetés, rendkívül hosszú távon kötné meg a következő kormányok kezét is. Ez a kérdés nemcsak arról szól, hogy mi van 2011-ben, hanem akár arról is, hogy mi lesz 2020-ban. Márpedig arra, hogy milyen lesz az akkori gazdasági helyzet, a legbátrabb elemzők is csak erős fenntartásokkal mernek válaszolni.

Az egykulcsos adó volt a legutóbbi hasonló gazdasági téma, amelyet kőbe akart vésni a kormány. Láttuk, mennyire volt képes reagálni az a terv a helyzet változására: még most is sarkalatos törvényben írnák elő, hogy az adó csak egykulcsos lehet, miközben világos, hogy három hónap múlva már csupán névleg lesz az. De a szakpolitika átírása nem baj. A valóság változik, és az a jó politikus, aki ezt képes követni. Ezért volna nagy hiba a kormánytól, ha nem engednének az utódaiknak mást, mint hogy az akkorra rég letűnt 2011-ben éljenek.