Katasztrófakommunikáció

Az emberéletben, az emberi sorsokban okozott károkon kívül is iszonyatos veszteségeket indukálnak a különféle természeti katasztrófák a világban. Elég, ha a két évvel ezelőtti, elsősorban Indonéziát, de az egész térséget sújtó cunamira gondolunk, amely a semmiből csapott le egy minutum alatt, s iszonyatos pusztítást végzett mind emberéletben, mind pedig létesítményekben.

Az OECD – több más intézmény számításainak az eredményén alapuló – becslése szerint a gazdasági károk csak tavaly meghaladták a 170 milliárd dollárt. Évek óta végzik ezeket a számításokat, s a visszamenőleges adatsorból az derül ki, hogy évről évre mind nagyobbra rúg a károk értéke – 1950-ben például alig érte el a tízmilliárdos szintet. Nem véletlen, hogy egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek világszerte arra, hogy az információtechnológiai eszközöket, módszereket is bevessék a természeti katasztrófák megelőzése érdekében, illetve, hogy minél szélesebb körben alkalmazzák a különféle figyelmeztetésre alkalmas technológiákat.

Ezt a témakört részletesen taglalja a legfejlettebb ipari államokat tömörítő OECD által a közelmúltban közzétett idei Információs technológiai kilátások című jelentés. A kiindulási pont az az aranyigazság, hogy a természeti katasztrófákat elkerülni ugyan nem lehet, de kedvezőtlen hatásaik csökkentéséhez nagyban hozzájárulhat a megfelelő előrejelzés, illetve az érintettek előzetes informálása, riasztása. Ebben pedig jelentős szerepet játszanak az infokomeszközök és az azokon alapuló módszerek. Ez igaz a természeti katasztrófákkal kapcsolatos mindhárom „fázisra”: a megelőzésre, a riasztásra és a felkészülésre, valamint a katasztrófa bekövetkezte utáni feladatok menedzselésére. Főként az első két fázisban kell támaszkodni olyan eszközökre, mint a különféle műholdas technológiák (egészen a távközlési műholdakig bezáróan), ám a jelenleginél sokkal összehangoltabb felhasználásra lenne szükség a különféle űrhivatalok és a magánszféra között – mutatnak rá az OECD szakértői. S ez nemcsak maguknak az adatoknak az összegyűjtésére vonatkozik, hanem azok „utóéletére”, amelyek valójában előfeltételei a gyors reagálásnak. Egymással kompatibilissé kell például tenni a világ számos pontján működő intézmények, hivatalok, cégek vonatkozó adatait.

Ezeket az adatokat ugyanis úgy kell feldolgozni, hogy azokból egy minél pontosabb előrejelzésre alkalmas, kerek kép bontakozzon ki, amelyet – megint csak infokomeszközök és -módszerek segítségével – felhasználóbarát módon teríteni lehet az érintettek körében. A terítésre ma számos módszer létezik, s sok ország egyre újabbakkal kísérletezik. Ezek mindegyikének az a célja, hogy minél hatékonyabban, gyorsabban és így hatásosabban érjék el a lakosságot, a közelgő természeti katasztrófára felhíva a figyelmüket, s tudatva velük a tennivalókat.

Példák hosszú sora létezik a fentiek illusztrálására. Így a holland kormányé: Hollandiában mobiltelefonokkal kísérleteznek, pontosabban azzal, hogy SMS-riasztást tudjanak adni a lakosságnak közelgő természeti csapás előtt. A GSM-rendszerekre támaszkodva igyekeznek megtalálni annak a módját, hogy szükség esetén biztonsággal megtalálják a veszélyeztetett körzetben lévőket, akiket azután SMS-ben riasztanának. Más utat választott a japán Jokoszuka városa: az interneten keresztül, mobiltelefonokra küld térképpel ellátott információkat hasonló esetben. Dél-Koreában pedig a trönkölt digitális multimédia-sugárzás (T-DMB) lehetőségét kihasználva digitális tartalmú értesítést juttatnak el mobil eszközökre (telefonra vagy éppen gépjárműre) a veszélyeztetetteknek. Mindezek megfelelő kísérletezések, ám az OECD szakértői szerint ezen a téren is szükség lenne arra, hogy kompatibilissá tegyék ezeket szerte a világon.