BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A magyarok optimisták

Beruházás. Meglepő eredményt hozott a KPMG által a golfpályák üzletmenetének jövőbeni alakulásáról készített felmérés: a magyar golfpálya-működtetők a legbizakodóbbak az Európa-Közel-Kelet–Afrika (EMEA) régió csaknem 1500 válaszadó pályatulajdonosa közül. Sőt, a magyarok között egyáltalán nincs olyan, aki borúlátónak ítélné a kilátásait: 75 százalékuk szerint jó, 25 százalékuk szerint kiváló évek elé néznek. Pesszimistábbak viszont a franciák és az olaszok, illetve a fejlett golfkultúrájú észak-európai államok pályaüzemeltetői.

A tervek szerint a megkérdezettek 51 százaléka friss tőkebefektetést vagy felújítást tervez, és ezen belül is magasabb a fejlesztési hajlandóság a 27 vagy annál több lyukú pályát működtetőknél, a legjelentősebb befektetéseket a játékterület feljavítására fordítanák. Míg a keleti térségben a befektetők 44 százaléka kíván átlagosan 120 ezer eurót invesztálni, nyugaton ez eléri az 1,3 milliót.

A magyar pályatulajdonosoknak, -üzemeltetőknek is sürgős az új fejlesztések elkezdése, hiszen egyre erősödik a konkurencia a régióban, ahol az Európai Golfszövetség (EGA) a velünk azonos zónába sorolt Romániában és Bulgáriában új pályák építését tervezi. (Ez utóbbiban öt év alatt tizenötöt.) Nehéz lesz azonban utolérni Csehországot, ahol a múlt év végén már 69 pálya volt, de legalább törekedni kell megközelíteni ezt a számot. A központi térségbe tartozó Szlovákiában az ez évi adatok szerint már kilenc 18 lyukú pálya van. Magyarországon – amely úttörő volt a régióban – 20-25 létesítmény található – mondta a Világgazdaságnak Hegyi J. Attila, a Magyar Golf Szövetség (MGSZ) elnökségének marketingért és szponzorációs programokért felelős elnökségi tagja. Hegyi szerint nem a nagy – 27 vagy 18 lyukú – pályák építésével lehet bővíteni a golfjátékosok körét, hanem inkább golfcentrumok, gyakorlópályák (driving range) építésével. Erre még az évtized elején Alternatív golfpálya-fejlesztési (range) program néven szakmai anyagot készített, amelyben felvázolta egy pályahálózat tervét, vagyis azt, hogy az elkövetkező nyolc-tíz évben hogyan lehetne 40-50 helyszínt bevonni e sport hazai vérkeringésébe a 3-5 hektáros területű gyakorlópályák létrehozásával. Hegyi szerint olyan nagyvárosokról és idegenforgalmi központokról lenne szó, ahol jelenleg nincs golfozási lehetőség. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis nagyobb hajlandóságot mutatnak a játék megismerésére azok, akiknek a közelében pálya is van, több száz kilométert kevesen tennének meg. Ezen túlmenően a range költséghatékony befektetés, hiszen már 30 millió forintból is meg lehet építeni. Persze ez nem kis összeg, de eltörpül a nagyobb, 18 lyukú pálya közel egymilliárd forintos beruházási igénye mellett. Hegyi becslése szerint az elkövetkező két-három évben itthon legalább tíz új pálya épülhet, kettőt már az idén átadnak. Beszédes, hogy az EGA adatai alapján a szinte azonos lélekszámú Csehországban 30 ezer körüli a golfjátékosok száma, Magyarországon ennek kevesebb mint tizede. Szlovákiában kétszer annyi a játékosok száma, mint nálunk, a szomszéd Romániában és Horvátországban a magyarénak a negyede. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.