Az internetflotta sem újdonság már Magyarországon, a legnagyobb távközlési szolgáltatók hamar megtalálták benne a maguk üzleti lehetőségét, a hazai előfizetői állomány már meghaladja a 80 ezret. A legkorábban a UPC-nél kezdtek ezzel a konstrukcióval foglalkozni, a kábelszolgáltató ebben a szegmensben kimutatható piaci részesedése meghaladja az 50 százalékot. A Magyar Telekom a hazai internetflotta-állomány negyedét kezeli, a portfólió az évek során jelentősen kibővült. Papp István ennek kapcsán kiemelte, a szolgáltatótól többféle infrastruktúrán is lehet világhálós hozzáférést vásárolni, vagyis lehet az réz-, kábel- vagy mobilhálózat-alapú, többféle csomagopcióval, ehhez a munkavállaló a saját költségére, kedvezményesen vásárolhat egyéb távközlési – IPTV, kábeltévé vagy vezetékes telefon – szolgáltatásokat.
Kérdésünkre, hogyan hatott a válság eddig az üzleti távközlésre, válaszában a vezérigazgató-helyettes elsősorban a mobilpiacra gyakorolt hatásokat emelte ki. Mint mondta, markáns visszaesés abban a szegmensben tapasztalható, amely pedig egyértelműen a recesszió által kiváltott jelentős elbocsátásokra vezethető vissza. A céges vezetékes telefon használata valamelyest csökkent – tette hozzá. Az üzleti internetfelhasználásban is viszszaigazolódik az általános trend, vagyis a mobilinternet előretörése, az erre szóló előfizetések száma 25-30 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. „A vezetékes hozzáférésű csomagok száma stagnál, de ezt így is terveztük” – mondja. A kedvezőtlen gazdasági folyamatokra nem meglepően a kis- és középvállalatok reagálnak a legérzékenyebben, a lemorzsolódás, a SIM kártyák visszaadása körükben figyelhető meg a leginkább, a nagyvállalatoknál pedig következetesebben figyelnek az alkalmazottaknak engedélyezett keretek betartatására. VG
Konszolidáció zajlik az internetszegmensben; egy év alatt mintegy harminc szolgáltató szállt ki a piacról, ahol a második negyedév végén 385 operátor osztozott az előző negyedhez képest 120 ezerrel több előfizetőn. Az internetpiacon egyre élesebb a verseny, a mobilinternetre előfizetők száma egy év alatt 45 százalékkal bővült.
Az összes világhálós előfizetésnek több mint a negyede már mobilos. A gyors internetezést lehetővé tévő széles sávú technológiák közül jól eladható még a kábeles, ahol az előfizetők száma éves öszszevetésben 12 százalékkal gyarapodott, miközben a rézvezetékes DSL-ügyfeleké alig egy százalékkal.
Egyelőre marginális a részaránya az optikai szálas netkapcsolatnak, de a piaca éves viszonylatban több mint kétszeresére bővült. Az internetszolgáltatásokból az operátoroknak a második negyedévben közel 37,8 milliárd forint nettó bevétele volt, ez folyó áron nyolc százalékkal több, mint egy éve.
Konszolidáció zajlik az internetszegmensben; egy év alatt mintegy harminc szolgáltató szállt ki a piacról, ahol a második negyedév végén 385 operátor osztozott az előző negyedhez képest 120 ezerrel több előfizetőn. Az internetpiacon egyre élesebb a verseny, a mobilinternetre előfizetők száma egy év alatt 45 százalékkal bővült.
Az összes világhálós előfizetésnek több mint a negyede már mobilos. A gyors internetezést lehetővé tévő széles sávú technológiák közül jól eladható még a kábeles, ahol az előfizetők száma éves öszszevetésben 12 százalékkal gyarapodott, miközben a rézvezetékes DSL-ügyfeleké alig egy százalékkal.
Egyelőre marginális a részaránya az optikai szálas netkapcsolatnak, de a piaca éves viszonylatban több mint kétszeresére bővült. Az internetszolgáltatásokból az operátoroknak a második negyedévben közel 37,8 milliárd forint nettó bevétele volt, ez folyó áron nyolc százalékkal több, mint egy éve.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.