A bevételek éves összevetésben 4,4 százalékkal csökkentek, a tényleges képet azonban torzítja az a 8,5 milliárd forintos tétel, amely a vezetékesből a mobilhálózatba irányuló bevételek korábbi elhatárolásához kapcsolódik, és amelyet 2008 második negyedében oldhatott fel a cég. E tétel nélkül a bevételek 2,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A 202,3 milliárd forintos EBITDA 5,4 százalékos romlást mutat éves összehasonlításban, az említett elhatárolás feloldása nélkül az EBITDA 2,9 százalékkal csökkent az év első kilenc hónapjában.
A nettó eredmény viszont már két számjegyű, 16,1 százalékos esést mutat, ehhez az EBITDA mérséklődése mellett hozzájárult a nettó pénzügyi eredmény romlása is. Utóbbi a kamatlábak emelkedésével és a hitelállomány növekedésével magyarázható.
Az év első kilenc hónapjában a Magyar Telekom 13,6 milliárd forinttal többet, mintegy 71,5 milliárd forintot költött beruházásra. Ennek zömét a műholdas szolgáltatásra és az optikai hálózat építésére fordította, de a forint gyengülése is hozzájárult a költségek emelkedéséhez. A nettó adósságállomány a múlt év szeptember végi 271,2 milliárd forintról ez év szeptember végére 284,3 milliárd forintra nőtt.
Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató a romló mutatók ellenére úgy véli, hogy a teljes évet tekintve tartható marad az év elején tervezett 2 százalék körüli bevételcsökkenés, illetve a működéshez kapcsolódó EBITDA legfeljebb 5 százalékos mérséklődése. A költséghatékonyság javítása fókuszban marad, ennek egyik fontos eleme a létszámcsökkentés. „Megállapodást kötöttünk a szakszervezetekkel a jövő évi bérfejlesztésről, létszámleépítésről és a béren kívüli juttatások csökkentéséről. Ennek következtében a munkaerőhöz kapcsolódó költségek jövőre várhatóan 6,5 milliárd forinttal csökkennek a tavalyi szinthez képest, ez több mint 5 százalékos költségcsökkentést jelent két év alatt” – emelte ki az elnök-vezérigazgató.
Amire viszont nincs befolyással a vezetés, az a cég egyes gyanús szerződései miatt több éve folyó vizsgálat, amely az idei első három negyedévben 5,1 milliárd forinttal növelte az egyéb működési költségeket. Az eljárás a kezdetek óta már közel 20 milliárd forintjába került a társaságnak.
Elemzői várakozások
Gyurcsik Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a negatív trendek ugyan egyértelműek, ám a Magyar Telekom az árbevétel-visszaesés terén még jobban is szerepel a szektortársainál. Az elemző szerint a társaság árfolyamát továbbra is leginkább a hozamkörnyezet és az azzal kapcsolatos várakozások mozgathatják. „A részvény árfolyama már megközelítette az év végi várakozásunkat, a 850 forintot, így a további emelkedési potenciált már nagyon korlátozottnak tartjuk” – tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.