BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl a válságon a Waberer’s

A Waberer’s csoport túl van a válságon, ez azonban nem jelenti azt, hogy a krízis negatív hatásainak a csökkentése érdekében a jövő évre nem maradt tennivaló – jelentette ki a Világgazdaságnak adott interjújában a négyezer fős fuvarozási-szállítmányozási cégcsoport tulajdonosa, Wáberer György.

- A fogyasztás Európa-szerte stagnál vagy csökken, és 18 hónapja egyfolytában esik az EU, valamint az EFTA országaiban forgalomba helyezett haszonjárművek száma. A kamioneladások októberben 56 százalékkal maradtak el a múlt év októberének forgalmától. Mindez azt mutatja, hogy drámaian csökkent a szállítási igény az unióban. Miként lehet versenyben maradni ilyen piaci körülmények között?

- Nehezen, de annyiban szerencsénk volt, hogy mi már a válság kirobbanása előtt belefogtunk egy újabb átszervezésbe. Mint emlékezetes, tavaly tavasszal hirtelen megdrágult az üzemanyag, és a forint is megerősödött. Akkor azt mondtuk, hogy ha ez így marad, és mi tétlenül nézzük, akkor egészen biztos, hogy tönkremegyünk. Így mi már a válság kirobbanása előtt hatékonyságnövelő intézkedéseket hoztunk, tehát felkészülten ért minket a krízis, ezt jelzi, hogy rendelésállományunk az ágazatra jellemző 25 százalék helyett kevesebb mint 10 százalékkal csökkent csak.

- Mit kell hatékonyságnövelő intézkedések alatt érteni?

- A romániai leányvállalattal együtt 2150 kamionszerelvényünk van, és a tavalyi 700 helyett az idén csak 142 vontatót vásároltunk. A legnagyobb tartalékunk azonban még mindig az úgynevezett emberi erőforrás tekintetében volt, sőt van még ma is. Mondok egy példát: öt éve az USA-ban egy profi fuvarozócégnél száz kamionra 14 ember jutott mint kiszolgálószemélyzet. Akkoriban száz kamion 28 embert tartott el nálunk, de Nyugat-Európában csupán 17-et. Az azóta végrehajtott ésszerűsítésekkel is csak a jövő év közepére érjük el a néhány évvel ezelőtti nyugat-európai szintet.

- Elbocsátásokkal?

- Miközben igyekeztünk megőrizni a bérszínvonalat, egy év alatt valóban kétszázzal csökkentettük a létszámot, a mai négyezerre. Ám öt éve 60 milliárd forintos forgalmat ért el az üzletág, jövőre 100 milliárd körülit várunk, tehát viszonylag kicsi létszámcsökkentéssel nagy hatékonyságjavulást értünk el, így dolgozzuk le a száz kamionra jutó 28, illetve 17 fő közti különbséget. Mindemellett úgy határoztunk, hogy az eddigi néggyel szemben öt-hat évig is használjuk a kamionokat. Emellett növeltük a munkaerőexportot, mégpedig oly módon, hogy a tavaly novemberi 49-ről a múlt hónapra 60,2 százalékra növeltük azon két külföldi célállomás közti fuvarok arányát, amelyek nem érintik Magyarországot.

- Így azonban a sofőrök jóval ritkábban jöhetnek haza.

- Ez igaz, és éppen emiatt szervezzük át a fuvarozói üzletágat. Kisebb egységeket hozunk létre a fuvarozás területén, hogy a kisvállalatok emberközpontúsága és átláthatósága ötvöződjön a nagyvállalati rendszer előnyeivel. Így mód nyílhat arra, hogy jobban figyelembe lehessen venni az egyéni érdekeket. Jelenleg Magyarországon 1688 vontatóval dolgozik a fuvarozói üzletág, a Waberer’s International, s ezt a járműállományt 17 önálló – és egymással is versengő – költséghely alá szervezzük.

- Májusban készült el a Waberer’s csoporthoz tartozó Budapesti Intermodális Logisztikai Központ (BILK) 70 hektáros területén az új, 8,5 ezer négyzetméteres gyűjtőraktár, valamint egy 1500 négyzetméteres iroda. Gondolom, ezzel egy időre befejeződtek a fejlesztések.

- A BILK fejlesztése lelassult ugyan, de nem állt meg. Előkészítés alatt áll egy következő raktárbázis építése. Ha lesz elegendő bérlői szerződés, az első negyedévben elindítjuk a beruházást.

- És mi a helyzet az ugyancsak a cégcsoport portfóliójához tartozó Budapesti Szabadkikötő Logisztikai (BSZL) Zrt. területén? Tavaszszal úgy tűnt, hogy megálltak az ingatlanfejlesztések azt követően, hogy tavaly egy 10 és egy 15 ezer négyzetméteres raktárcsarnok létesült saját beruházásban.

- A kikötőben az elmúlt két évben összesen 8,3 milliárd forint értékű beruházás valósult meg. Sajnos a válság miatt a már megtervezett újabb csarnokok építését el kellett halasztanunk, noha az előkészületekre közel 76 millió forintot fordítottunk. Ennek ellenére az idén közel 2,6 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg a kikötőben, és egyebek között mintegy 28 ezer négyzetméternyi nagy teherbírású szilárd burkolattal bővült a konténerterminál. Jövőre újabb 11 ezer négyzetméter burkolt felület készül.

- Nyilván nagyon kellemetlen meglepetést okozott szeptember végén, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete felfüggesztette a Wabard Biztosító Zrt. termékeinek terjesztését. Éppen azt követően, hogy egymilliárd forinttal, 2,966 milliárdra emelték a biztosító alaptőkéjét.

- A Wabard biztosító dinamikusan növekedett. A PSZÁF határozata, hogy bizonyos feltételek teljesítéséig felfüggesztette az új szerződések kötését, nagyon visszavetette a társaságot. Eleget fogunk tenni az elvárásoknak, így a Wabard csupán egy évet veszít a biztosítási piacon. Beigazolódott, hogy érdemes egy magyar tulajdonban lévő „fapados” tarifájú biztosítót létrehozni. Minket ugyan az olcsóságunk miatt bírált a konkurencia, ám a most zárult kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány során – csodák csodájára – a második alkalommal is csökkentek a biztosítási díjak. Tehát a Wabard megjelenése a járműtulajdonosok számára nagyon pozitív változásokat hozott a biztosítási piacon, hiszen bebizonyosodott: minden biztosítótársaság jelentősen olcsóbb ajánlatokkal is ki tud rukkolni.




Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.