BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ambiciózus tervek a France Télécomnál

A France Télécom új vezérigazgatója tegnap bejelentette: 2015-re a jelenlegi 200 millióról 300 millióra emelné ügyfelei számát. „2012-ig tízezer új alkalmazottat vesz fel a társaság egy 900 millió eurós program keretében” – tette hozzá a közelmúltban kinevezett Stéphane Richard. A fejlődő országokban a tervek szerint a France Télécom öt év alatt megduplázná a profitját. A korábbiakhoz hasonlóan a telekommunikációs vállalat 2010-ben és 2011-ben is mintegy nyolcmilliárd eurós adózás előtti eredményre számít.

A társaság vezetője megerősítette, 2015-ig kétmilliárd eurót fordítanak kutatás-fejlesztésre, ennek keretében 2012-re minden franciaországi régióban kiépítik a nagy adatátvitelre képes üvegszálas hálózatot a jelenlegi, részben telefonkábeleken keresztül üzemelő internetszolgáltatás helyett.

A fejlesztés fontosságát növeli, hogy június 14-én az Európai Bizottság a francia hírközlési felügyelet javaslatára arra kötelezte a céget, hogy egy éven keresztül tegye lehetővé más piaci szereplőknek is a franciaországi széles sávú internethálózatának használatát. Brüsszel szerint ugyanis a France Télécomnak túlságosan nagy a részesedése ezen a piacon, ezért időt kell adnia a versenytársaknak a fejlesztésre.

A részben francia állami tulajdonú konszern hírnevét alapjaiban rengette meg a cégen végigsöpört öngyilkossági hullám. Egy év alatt huszonnégyen vetettek véget életüknek, a gyanú szerint a vállalatnál beindított nagyarányú leépítések miatt. Ennek következtében Didiér Lombard korábbi vezérigazgató februárban lemondott tisztségéről. A kormány nyomására a telekommunikációs cég üzemorvosokat vett fel, és segélyvonalat indított a helyzet javítására. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.