BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felpezsdült az utazási piac

Szépen bővült a vezető hazai utaztatók forgalma – Ismét erőre kaptak az üzleti utak

A tavalyi mélypont után erőteljesen nőtt az idei főszezonban a vezető hazai utazási irodák forgalma. „Bár döcögősen indult az előszezon, és későn kezdődött a nyár – többek közt a vulkáni hamu és a görögországi történések miatt a kifejezetten erős júliusnak és augusztusnak köszönhetően összességében 12-15 százalékkal sikerült meghaladnunk a tavalyi, mélypontnak számító forgalmunkat. Mindenképpen úgy érezzük, hogy az utazási piac kezd túl lenni a válságon” – mondta a Világgazdaságnak Komora Zoltán, az IBUSZ Utazási Irodák Kft. turisztikai igazgatója. Elmondása szerint a kezdeti nehézségek és a negatív hírek ellenére kimondottan sikeresek voltak az egyik kiemelt termékkörüknek számító görögországi utak – mind a szigetekre, mind a szárazföldre –, emellett a tavalyinál több utasuk ment Olaszországba, Spanyolországba s Törökországba.

A belföldi, illetve a horvát tengerpartra irányuló utak iránti kereslet viszont a tavalyi szinten stagnált az irodánál a nyári periódusban. A turisztikai igazgató nagy pozitívumként kiemelte, hogy az idei nyáron érezhetően elindultak felfelé a céges utaztatások is, jelentősen nőtt incentive programjaik száma.

A Neckermann nyári szezonja is jól alakult – mondta Szvoboda János cégvezető, aki szerint az előfoglalási szezon is kedvező eredményeket hozott, utána azonban volt némi bizonytalanság, ami szerencsére júniustól teljesen eltűnt. Azóta tapasztalataik szerint az utazási kedv töretlen, kapacitásaikat szinte teljes mértékben el tudták adni. Elmondása szerint a repülős utaknál a spanyol és görög célok voltak változatlanul a legnépszerűbbek a Neckermann-nál, ezenkívül nagyon keresettek voltak az egyiptomi, a török és a bolgár utak is. Az autózók kedvenc úti célja az idén is Horvátország, Olaszország és Ausztria volt.

„Jól sikerült a főszezonunk, a tavalyi rendkívül nehéz év eredményeihez képest 15,3 százalékkal nőtt a forgalmunk a nyári hónapokban, összesen 10 ezer ember utazott velünk. Ez részben annak is köszönhető, hogy több új irodát is nyitottunk az idén, valamint annak, hogy az embereknek már nagyon elegük van a válságból, és újra vissza akarnak térni az olyan régi, megszokott dolgokhoz, mint a nyári vakációzás” – mondta lapunknak Lovas Edina, a Vista Utazási Irodák Kft. marketingvezetője. Az utazók továbbra is erősen érzékenyek az árra, így a belföldi utak, valamint a környező országokba szervezett utazások a korábbi években megszokottnál keresettebbek voltak az idei nyáron. „Emellett Törökország volt ismét népszerű célpont, valamint az ottani nehézségek ellenére Görögország. Érdekesség, hogy a hajóutak iránti kereslet az, amely válság ide vagy oda, évek óta folyamatosan nő” – mondta.

Komora Zoltán szerint általánosságban elmondható, hogy a 100 ezer forint alatti, illetve a 200 ezer forint feletti utakat keresik leginkább a magyar utazók. Tapasztalataik szerint a vendégek a korábbinál még jobban odafigyelnek az ár-érték arányra, a pénzükért magasabb minőséget várnak el. Lovas Edina egy másik jellemző trendet is kiemelt: ahogy az elmúlt években, úgy az idén is nagy sikernek örvendenek az all-inclusive utak. Azokban az országokban, illetve hotelekben, ahol elérhető hasonló szolgáltatás, ott az utazók zöme igénybe is veszi azt.


Bíznak az utószezonban

A kedvező nyári eredmények után az irodák bíznak abban, hogy az őszi utószezonban is kitart a magyarok utazási kedve. „Bár a családosok a tanévkezdés után már nemigen mennek hoszszabb pihenésre, a fiatal párok, illetve az idősebb házasok közül sokan döntenek a kora őszi nyaralás mellett, mivel ilyenkor jóval alacsonyabbak az árak, valamint a tengerparti országokban sincs akkora tumultus vagy elviselhetetlen kánikula. A borongós itthoni időjárás is többeket vehet rá arra, hogy ősszel napsütéses helyre utazzanak” – véli Lovas Edina. Szeptemberben emiatt a megszokott módon Tunézia, Egyiptom és Törökország alkotta hármas számít náluk a legnépszerűbbnek. Októberre, különös tekintettel a 23-i hétvégére (bár nem hosszú hétvége) főképpen többnapos városnéző utakkal készülnek, többek közt Isztambulba, Rómába, Amszterdamba.

Az őszi terveikkel kapcsolatban Komora Zoltán elmondta, hogy ők is készülnek körutazásokkal, szervezett városlátogatásokkal, novembertől pedig hagyományos téli desztinációikra hirdetnek utakat, például a Maldív-szigetekre, Srí Lankára.

Szvoboda János az eddigi foglalások alapján jó utószezonra számít, tájékoztatása szerint a repülőkapacitásuk nagy részét már eladták. Emlékeztetett arra, hogy a téli katalógusaik már a piacon vannak, s a sí- és szilveszteri utak foglalása is javában folyik már.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.