BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyógyulóban az európai turizmus

Bár a nemzetközi látogatások száma az első negyedévben éppenhogy átbillent pozitív irányba, a légi közlekedés, a szálláshely-szolgáltatás adatai alapján és a várakozások szerint Európa rátért a fokozatos „gyó-gyulás” útjára. Az idei év egészére 3 százalékos növekedést várnak a szakemberek az európai desztinációk látogatottságában. Az Európai Utazási Bizottság (ETC) kutatói munkacsoportja elkészítette tárgyévi második negyedéves elemzését az európai turizmus helyzetéről és kilátásairól.

A 2010-es év első néhány hónapjának turisztikai eredményeit vizsgálva az elemzők megállapították, hogy január és április között a turisztikai bevételek általában csökkentek. Mindemellett a vizsgálatban részt vevő 28 ország közül 15 a nemzetközi érkezések növekedéséről számol be, ami jelentős eredménynek könyvelhető el a 2009-es adatokhoz képest.

Európa egyes régióit tekintve nagy eltérések mutatkoznak a turisztikai eredményekben a január–áprilisi időszakban: míg Nyugat- és Dél-Európában kissé nőtt a nemzetközi érkezések száma, a Magyarországot is magában foglaló kelet-közép-európai régióban kismértékben, az észak-európai térségben pedig nagymértékben csökkent ez az adat. A kelet-közép-európai régióban tapasztalt csökkenés ellenére ugyanebben az időszakban a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken 6 százalékkal nőtt a külföldi vendégek és 4,1 százalékkal az általuk eltöltött vendégéjszakák száma az előző év azonos időszakához viszonyítva, a KSH adatai szerint.

Magyarország legfőbb küldőpiaca, Németország esetében az eddigi elérhető adatok azt mutatják, hogy inkább a szomszédos országokat részesítik előnyben, például Ausztriát, Hollandiát, Lengyelországot. Összességében a németek kevesebb vendégéjszakát töltöttek külföldön, mint a tavalyi év ugyanezen időszakában. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.