BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Barangolások Barcelonában

Okostelefon- és táblagéphegyek akár három dimenzióban is, valamint a rájuk épülő számtalan különféle alkalmazás állt a mobiliparág idei világkonferenciájának a középpontjában. A Barcelonában rendezett esemény ezernél is több céget és legalább ötvenezer látogatót fogadott. A napokig hömpölygő embertömeghez időnként már kicsinek bizonyult a vásárterület, egy-egy kurrensebb kiállítási tárgy megtekintéséhez hosszú sort kellett állni.

„Maguk is a mobilkonferenciára jöttek?” – fogadott minket erőteljes katalán angolsággal a repülőtéren a helyi taxisofőr, majd maga is a mobilját, illetve az autóba szerelt navigációs eszközét hívta segítségül, hogy megtalálja a városközponthoz közeli hotelünket. A február közepi rendezvényt mindig óriási érdeklődés kíséri, annak ellenére, hogy az év elejét amúgy igazi vásárdömping jellemzi a technológiai iparban. Alig egy hónappal korábban Las Vegas adott helyet a szórakoztatóelektronikai iparnak, amelyen ugyancsak a mobileszközök voltak a slágertermékek, de hasonló összetételű kiállítás formálódik a márciusi hannoveri CeBIT-re is. Azért a gyártókat sem kell félteni, mindig tartalékolnak valami újdonságot minden rendezvényre.

Ami egyre világosabban látszott Barcelonában, hogy véget ér a klasszikus személyi számítógépek korszaka, az okostelefonok jöttek, láttak és győztek. Szakértők szerint 2011 lesz az első év, amikor a világon több okostelefont és táblagépet adnak el, mint személyi számítógépet. Az előbbi kategóriában a legnagyobb érdeklődés a két dél-koreai márka, az LG és a Samsung telefonjait övezte, előbbi az első szemüveg nélküli 3D-s mobilt, utóbbi pedig a Galaxy S újabb, ultravékony típusát mutatta be. Hasonlóan sokan akarták látni a Motorola Atrix nevű telefonját, amelyet elég bedugni egy dokkolóba, és onnantól a mobilkészülék akár asztali gépként, akár laptopként is üzemeltethető. Hiányzott ugyanakkor a nagy standdal felvonulók közül a világ vezető mobilgyártója, a finn Nokia. Szakértők szerint a Microsofttal kialakuló partnerségnek egy éven belül nem is nagyon lesz hatása a piacra. Az okostelefonokéhoz hasonló tarolás indulhat a „ha akarom mobil, ha akarom PC” kategóriába sorolható táblagépeknél is, ahol a nagy telefongyártók mindegyike igyekezett valami újjal előállni. Kérdés, vajon az idén lecsökken-e annyira ezeknek az eszközöknek az ára, hogy jövőre már tömegtermékként tekinthessünk rájuk.

A mobilipar azonban nemcsak az eszközértékesítésből, hanem a szolgáltatásokból is mind nagyobb bevételt akar, ehhez újabb és újabb területeket keres. A tavaly világméretekben 1000 milliárd dollár forgalmat bonyolító szolgáltatói ágazat egyebek mellett az újfajta mobilfizetési megoldásoktól várja bevételének jövőbeni növekedését. Az egyik ilyen vezeték nélküli technológia a Near Field Communication (NFC), amely az eszközök közötti rövid hatótávolságú adatcserét teszi lehetővé. Néhány nagyobb európai városban már tesztelik is az erre épülő elektronikus jegyvásárlást a tömegközlekedési rendszerekben. Franciaországban már az idén tervezik az eTicketing éles bevezetését. Egyes becslések szerint ez évben több mint ötvenmillió NFC-csipes okostelefon készülhet világszerte.

Az alkalmazások használatához mobiltelefonba épített NFC-csipre van szükség. Az NFC-vel ellátott készülékek gyorsan tudnak banki azonosítókat továbbítani, és érintés nélküli bankkártyaként is képesek viselkedni.

Komoly pénzt lát a mobilos pénzkezelési rendszerekben a hálózati eszközöket gyártó Ericsson is, amely erre a profilra Ericsson Money Services néven új üzletágat alapított. Első ilyen irányú fejlesztései Barcelonában mutatkoztak be. A mobilhálózatok ugyanis ezen szolgáltatások révén olyan fejlődő országokba is eljuttathatják a korszerű fizetési megoldásokat, ahol egyébként szűkében vannak a modern banki rendszereknek és intézményeknek.

A klasszikus távközlési szolgáltatók közül nagyot szólt a Deutsche Telekom Barcelonára időzített több bejelentése is, de mindenekelőtt az adatroaming-tarifák drasztikus csökkentése. Ed Kozel, a Deutsche Telekom technológiai és innovációs vezérigazgató-helyettese ennek kapcsán kiemelte, hogy eddig épp a kiszámíthatatlan vagy a túl magas barangolási tarifák jelentették a mobil-adatforgalom még gyorsabb növekedésének akadályát. Majd meglátjuk, mennyivel lesz olcsóbb a mobilinternetezés és -levelezés a jövő évi rendezvényen, amelynek a központi wifiellátottsága évek óta nehézséget okoz a látogatóknak.

Minden korábbinál többen voltak Barcelonában az egyedi alkalmazást gyártók is, amelyek úgy tapadnak a mobilos hardvercégekre, mint „a tengerben a bálnákkal, cápákkal együtt úszó kishalak”. Az üzleti modellt ugyanis az első mobilos piacterek megjelenésével aktívan támogatják a gyártók és a nyílt forráskódú operációs rendszerek. Ez utóbbi téren Barcelonában az idén majd minden a Google Androidjáról szólt. Igaz, az Apple szokása szerint ezúttal is távol tartotta magát a „tömegrendezvénytől”, de kihasználta a felhajtást, saját MacWorldjét a mobil-világkonferencia zárása utánra hirdette meg, ugyancsak a katalán fővárosba.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.