BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Belga konkurenst venne a Deutsche Telekom

Szándék. A német Deutsche Telekom részesedést vásárolna Belgium távközlési cégében, a Belgacom SA-ban. A Le Soir napilap információja szerint érdeklődését már jelezte is a belga kormány felé, amely a Belgacom legnagyobb részvényese.

Egy meg nem nevezett forrás alapján a lap úgy tudja, hogy a német cég – amely a Magyar Telekom főrészvényese is – az idei év első hónapjaiban jelentkezett annak kipuhatolására, hogy a kormány kész-e eladni az 53,5 százalékos Belgacom-részesedéséből. A lap tegnapi számából az derült ki, hogy akkor a Deutsche Telekom azt a választ kapta, a belga politikai helyzet stabilizálódását követően térjenek vissza a felvetett kérdésre. Az állami távközlési monopólium privatizálásával kapcsolatban meglehetősen ellentmondásosak az álláspontok Belgiumban. A kormány azonban már 2008-ban világossá tette, hogy elvben nincs kifogása az ellen, hogy az állami részesedés csökkenjen a cégben.

Belgiumnak jól jönne egy ekkora méretű tranzakció: az ország az államháztartási hiány, illetve az államadósság csökkentése miatt kénytelen minél több privatizációs bevételre szert tennie. Az idén Belgium a GDP-arányos 3 százalékos euróövezeti küszöböt meghaladó államháztartási hiányt vár, az államadósság nagysága viszont nagyjából megfelel az éves GDP-nek.

A Belgacom vélhetően azért is tűnik igen jó vételnek, mert mobiltelefon-divíziója, a Proximus piacvezető az országban. A Deutsche Telekom nem kommentálta a mostani lapjelentést, korábban viszont egyelőre kizárta a milliárdos nagyságrendű felvásárlásokat. VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.