A mentális betegségek kezelésének teljes költsége és a betegség által előidézett társadalmi veszteség az Európai Parlament által közzétett becslés szerint eléri a GDP 3-4 százalékát.
Mégis, Magyarország ma ugyanannyi pénzt költ a pszichiátriai betegek kezelésére és a pszichiátriai ellátórendszerre, mint 2006-ban állapította meg vizsgálatában az Állami Számvevőszék. Mert bár a szociális ágazat ez irányú kiadásai (bentlakásos, nappali és közösségi ellátás) 14,7 milliárdról 19,4 milliárdra emelkedtek, az egészségbiztosító a 2006-os 40,3 milliárd forinttal szemben 2010-ben már csak 87,9 milliárdot fordított pszichiátriai betegellátásra.
Az Országos Pszichiátriai Intézet megszűntetésével és a pszichiátriai betegek kezelését szolgáló ágyak számának csökkentésével ráadásul nem lett költséghatékonyabb, sem magasabb színvonalú vagy könnyebben hozzáférhető a pszichiátriai ellátás. Az OPNI öt évvel ezelőtti bezárását a számvevők egyébként is előkészítetlennek és célszerűtlennek ítélték.
A helyzet rosszabbra fordulását mutatja több, az ÁSZ által részletesebben megvizsgált tényező is. Az öngyilkosságok tekintetében nőtt a kísérletek és – a fiatalkorúakat kivéve – a halállal végződő esetek száma. Nem lett kevesebb drogfüggő, ami a számvevők szerint akár azzal is összefügghet, hogy az évek során többször átdolgozták a drogstratégiát.
Arányait tekintve kevesebb depressziós és skizofrén beteg kap ma kezelést, mint a „reform” előtt, ráadásul a kiadások visszafogása miatt akorábbinál rosszabb minőségben.Többen kerülnek vissza az aktív pszichiátriai és az addiktológiai osztályokra, mint korábban. Az alkoholstratégia évek óta készen áll, mégsem fogadták, illetve indították el. Egyre hosszabb a várakozási idő a pszichiátriai otthonokba.
Mindezek mellett ma kevesebb a szakorvos és az ápoló, a betegregiszterek hiánya miatt pedig tulajdonképpen nem lehet tudni pontosan, mennyien szenvednek ma egy-egy pszichés betegségben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.