Hamarosan Sopronban is megkezdik a szerelést. Ott a rászoruló jogosultak közül 89-en igényelték az állami támogatást, közülük 81-en kérték a digitális vételi lehetőség kiépítését (set-top box és antenna beszerelését) az NMHH-tól, 8-an pedig valamely szolgáltatóval kötnek szerződést. „A szerelések során derül majd ki, milyen technikai problémákkal kell szembenézni az országos program során” – mondta Aranyosné Börcs Janka, az NMHH főigazgatója.
A hatóság azért indította el a programot Sopronban és a Barcsi kistérségben, hogy két, egymástól gyökeresen eltérő adottságokkal rendelkező régióban szerezzen tapasztalatokat. A piackutatások szerint jelenleg közel 600 ezren televízióznak analóg földfelszíni módon. A leginkább rászorulók körébe 10 százalékuk tartozik, akik várhatóan igénylik majd az állami támogatást, a többség saját maga oldja majd meg a televíziókészülékek átállítását.
Támogatást igényelhetnek az érintett településen élők közül azok, akik bizonyos meghatározott szociális juttatásban részesülnek, és kizárólag analóg földfelszíni módon televízióznak, vagyis szoba- vagy tetőantennával ingyenesen nézik az M1, az RTL és a TV2 műsorát. Az analóg földfelszíni televíziós sugárzást legkésőbb 2014. december 31-ig Magyarországon is le kell kapcsolni, és át kell állni a digitális műsorszórásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.