A szakember kiemelte: a növekedés nem az eladott számítógépek számának emelkedésével magyarázható, sokkal inkább a fogyasztói igények változásával. A közelmúltban ugyanis a kereslet a drágább készülékek irányába tolódott el: az olcsó, akár 50–60 ezer forintért is megvásárolható netbookok piaca lényegében megszűnt, s a legkedveltebb készülékek a 150 ezer forint körüli árkategóriás laptopok lettek. Mindennek eredményeként az eladott PC-k átlagára közel tizedével emelkedett, ami egyben azt is jelzi, hogy az IDC által prognosztizált növekedést úgy hozhatja a piac, hogy volumenben egyáltalán nem lesz bővülés.
Az értékesített számítógépek darabszámban várható stagnálása azt jelenti, hogy ebben a mutatóban globálisan biztosan alulteljesítő lesz hazánk, a legfrissebb prognózisok szerint ugyanis idén világszerte 5 százalékkal több PC-t adhatnak el, mint egy évvel korábban. Szakértők szerint a növekedés még úgy is tartható, hogy az első két negyedév tényadatai egyelőre elmaradnak a teljes évre vonatkozó prognózistól, hiszen január és március között mindössze 1,9 százalékkal gyarapodott az értékesítés, az ezt követő három hónapban pedig enyhén szűkült a piac. Az év második felében ugyanakkor felgyorsulhat a bővülés, hiszen az értékesítést több dolog is megdobhatja, például a Windows 8 bevezetése vagy éppen az új generációs ultrabookok elterjedése. A növekedés motorjai egyébként természetesen a feltörekvő országok lesznek, ahol az IDC előrejelzése szerint 7,4 százalékkal emelkedhetnek az eladások, de enyhe bővülés várható a fejlett országokban is, legyen szó akár az asztali készülékekről, akár a hordozható gépekről.
A globális piacon ugyanakkor jelenleg talán az értékesítési adatok alakulásánál is fontosabb az erőviszonyok változása. A legtöbb előrejelzés szerint ugyanis a harmadik negyedévben trónfosztás lehet az ágazatban. Szakértők úgy számolnak, hogy a július és okotóber közötti három hónapban már a kínai Lenovo adja el a legtöbb számítógépet világszerte, megelőzve a hat éve piacvezető amerikai HP-t.
A Lenovo – amely 2011 elején még csak a negyedik helyen állt a gyártók rangsorában – már a második negyedévben is a globális eladások közel 15 százalékát ellenőrizte, ami azt jelenti, hogy piaci részesedése alig néhány tized százalékponttal maradt el a HP-étől. Márpedig miközben a kínai cég az elmúlt negyedévekben rohamosan növeli értékesítését (az előzőben például negyedével), amerikai konkurense igen hektikusan teljesít, az április és július közötti három hónapban például 12 százalékkal kevesebb PC-t adott el, mint egy esztendővel korábban.
Más dolog, hogy a Lenovo sikerét elsősorban gyors hazai, illetve ázsiai térnyerésének köszönheti, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a cég pozíciói az öreg kontinensen korántsem ilyen erősek. Bár a társaság – a Gartner adatai szerint – a szűkülő nyugat-európai piacon is 10 százalékkal tudta növelni eladásait, ezzel sem sikerült előrelépnie az ötödik helyről. Fauszt Gábor jelezte: a helyzet Magyarországon is nagyon hasonló, hiszen a teljes PC-piacon a Lenovót a HP, a Dell, az Acer és az Asus is megelőzi, s a társaság alig fele annyi számítógépet értékesít, mint a piacvezető.
Az ugyanakkor elvitathatatlan, hogy a társaság nagy hangsúlyt helyez a kelet-közép-európai térségre, amelyen belül a magyarországi térnyerés különösen fontos a cégnek. Ivan Bozev, a vállalat regionális igazgatója korábban a Világgazdaságnak elmondta: az általa felügyelt tizenhárom ország közül hazánkban, Romániában és Görögországban a legnagyobb méretű az elérhető PC-piac, ami kulcspozícióba emeli ezeket az államokat a Lenovo számára.
Persze a kínai társaság nem csak az asztali gépek piacán kíván terjeszkedni. A vállalat már most az üzleti szféra legnagyobb laptopszállítója világszinten, s az egybeépített PC-k piacán is globális második, emellett azonban folyamatosan nyitnak olyan új technológiák irányába, mint a mobilinternet vagy éppen a digitális otthoni szolgáltatások.
Utóbbi szegmens különösen fontos a vállalatcsoport számára, s ennek megfelelően a cég ezen a területen ténykedő üzletága számos új fejlesztéssel rukkol elő.
Az első fél évben az értékesítési árbevétel a bázishoz képest bő ötödével, 92,9 ezer milliárd wonra emelkedett, üzleti eredménye pedig 87,7 százalékkal 12,6 ezer milliárdra szökött fel.
Az első fél évben az értékesítési árbevétel a bázishoz képest bő ötödével, 92,9 ezer milliárd wonra emelkedett, üzleti eredménye pedig 87,7 százalékkal 12,6 ezer milliárdra szökött fel.-->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.