Bár az Apple és a Samsung szabadalmi perének múlt szombati ítélethirdetését követően még az amerikai cég elsöprő sikeréről szóltak a hírek, tegnap az ágazati szakértők többsége már úgy foglalt állást: a dél-koreai gyártó viszonylag olcsón megúszta a konkurens termékeinek másolását. Mint ismert, az esküdtek bő 1 milliárd dollárt ítéltek meg az Apple-nek, a végső összeg azonban ennél magasabb is lehet, hiszen a bíró akár háromszorosára is növelheti a kártérítés mértékét.
A fő kérdés azonban talán nem is az, hogy mennyit kénytelen fizetni a Samsung versenytársának, hanem hogy mi lesz a dél-koreai társaság termékeinek sorsa. Szakértők szerint a döntésnek két következménye lehet: az Apple vagy megtilthatja azon megoldások alkalmazását, amelyeknél szabadalmat sértett a Samsung, vagy licencdíjat szed ezek után. Előbbi haszna az amerikai vállalat számára az lehet, hogy lelassíthatja konkurensét, illetve rövid távon komoly innovációs előnybe kerülne, s így saját portfólióját csúcskategóriás termékekként értékesítheti, szemben a nagy versenytárs gyengébb készülékeivel.
Bár az Apple látszólag a teljes tiltást választaná, az ágazati elemzők többsége mégis inkább azzal számol, hogy a Samsung a jövőben licenceli majd az amerikai vállalat megoldásait, s ebből vonták le azt a következtetést, hogy a dél-koreaiak olcsón megúszták a hétvégi döntéssel. A japán Nomura szakértői például felhívták a figyelmet, hogy az Apple minden bizonnyal csak az Egyesült Államokban értékesített Samsung készülékek után követelhet majd jogdíjat, hiszen az amerikaiak hasonló kereseteit korábban több országban – többek közt az Egyesült Királyságban és Dél-Koreában – is elutasították. Márpedig a Samsung okostelefonjainak mindössze 15 százalékát adja el a tengerentúlon, ami az idén 30 millió készüléket jelenthet.
Ez 20 dolláros termékenkénti díjjal kalkulálva (akad, aki csak 5 dollárral számol) is csak 600 milliós többletkiadást jelent, ami a társaság okostelefonok eladásából származó üzemi eredményének is alig 3 százaléka. Hasonló következtetésre jutott a Bernstein Research kutatóintézet is: szerintük a Samsung egy részvényre jutó profitja a legrosszabb esetben is csak 3,8 százalékkal csökken majd.kérdés, hogy a befektetők kevésbé voltak optimisták: a Samsung részvényei tegnap majd 8 százalékkal értékelődtek le, húzva magukkal a szintén Androidot használó ZTE és a HTC papírjait is, miközben a Windows operációs rendszerére építő Nokia bő 10 százalékkal erősödött.
A Samsung részvényei tegnap majd nyolc százalékkal értékelődtek le.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.