Óvatosan kezd a mobilpiacon a UPC, a legnagyobb hazai kábeles szolgáltató ugyanis első körben csak mobilinternet-szolgáltatást kínál ügyfeleinek. Betzalel Kenigsztein, a UPC Magyarország vezérigazgatója elmondta: a társaság új szolgáltatásával – amely mostantól elérhető – elsősorban meglévő ügyfeleit célozza meg, amit jól jelez, hogy a mobilnetet a többi termékkel közös akciós csomagokban is kínálják. Persze ez nem jelenti azt, hogy a cégnél kizárólag mobilinternetre nem lehet előfizetni, ám a társaság árai sokkal kedvezőbbek, ha a fogyasztók egyszerre több szolgáltatást vesznek igénybe.
Ahogy azt keddi számunkban megírtuk, a UPC mobilinternet-szolgáltatásához – a szintén idén rajtoló Tesco Mobile-hoz hasonlóan – a Vodafone hálózatát használja majd. Betzalel Kenigsztein jelezte: cége sikeres, előremutató tárgyalásokat folyatatott a hazai mobilpiac harmadik számú szereplőjével, így elképzelhető, hogy a két társaság idővel kiterjeszti együttműködését. A vezérigazgató hozzátette: a mobilpiaci tevékenység bővítése a mostani hazai rajt sikerességétől, illetve a cégcsoport külföldi tapasztalataitól függ, a hangszolgáltatás bevezetése azonban jóval komplexebb feladat, így a részletekről az addigi tapasztalatok fényében majd csak 6–9 hónap múlva tud tájékoztatást adni a társaság.
A UPC 1, 3 és 6 gigabyte-nyi adatforgalmat biztosító csomagokat kínál lakossági, és 4, illetve 8 gigabyte-os paketteket üzleti partnerei számára, havi díjai pedig 1900 és 6500 forint között szóródnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.