Az előző évihez hasonlóan az idén is két számjegyű növekedést mutathat az SAP Hungary Kft. új szoftverek értékesítéséből származó forgalma – mondta a Világgazdaságnak Ablonczy Balázs, a vállalat ügyvezetője. Az üzleti környezet ugyan nem alakul túl kedvezően, hiszen több ágazatban is lassabb a növekedés, mint amekkorára az előrejelzések alapján számítottak, az első féléves számok alapján reális célkitűzésnek tűnik a 2011-eshez hasonló mértékű bővülés.
Tavaly a világ vezető vállalatiszoftver-gyártójának hazai leánya 15,2 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el, ami közel tizedével magasabb az egy évvel korábbinál, a cég számára kiemelkedően fontos mutatónak számító új szoftverek forgalma azonban ennél is nagyobb mértékben, 17 százalékkal nőtt. Bár globális összevetésben a magyar leánycég teljesítménye nem volt kiemelkedő, a kedvezőtlen gazdasági környezet fényében a vállalatvezetés elégedett volt a 2011-es számokkal, hiszen a vállalat tovább növelte részesedését a magyar piacon.
Az SAP dolgát tavaly egyébként elsősorban az állami beruházások jelentős visszafogása nehezítette meg. Ablonczy Balázs jelezte: a kormányzati szektor megrendelésének részesedése a kiemelt ágazatok közül az egy évvel korábbihoz képest 2011-ben harmadára esett, és sokkal kevesebb új szoftvert vásároltak a válságadóval sújtott közüzemi cégek is. Érdekesség ugyanakkor, hogy a bankadó ellenére a pénzügyi szektorban már akadt néhány nagyobb projekt, így ezen a területen jelentős növekedést könyvelhetett el a cég.
Az ügyvezető tájékoztatása szerint – bár az év elején még bíztak abban, hogy az idén már beindulnak a kormányzati beruházások – jelentős változás az első féléves adatok alapján még nem történt. Az uniós pénzeknek köszönhetően az állami megrendelések ugyan több területen is nőttek, a gazdaság nagy strukturális átalakításaihoz szükséges informatikairendszer-modernizációhoz azonban ezek a források egyelőre nem értek el.
Pozitív fordulat az SAP szempontjából, hogy a kis- és középvállalatok a különböző operatív programokból elérhető támogatások segítségével megkezdték a fejlesztéseket, így a szoftverpiac ezen szegmense kifejezetten gyorsan bővül. Emellett javul a helyzet a nagyvállalatok esetében is. Igaz, itt még mindig felemás a kép: akadnak már olyan társaságok, amelyek hosszabb távú projektekben gondolkodnak, a cégek többsége azonban vagy továbbra sem indította újra korábban leállított fejlesztéseit, vagy kizárólag gyorsan megtérülő befektetésekbe vág bele.
Nem könnyíti meg az üzletiszoftver-gyártók helyzetét az sem, hogy a piacon egyre élesebb az árverseny, s az ügyfelek gyakran már nem hajlandók ugyanannyit fizetni egy megoldásért vagy szolgáltatásért, mint néhány évvel korábban. Az SAP az ár helyett inkább a megtérülést helyezi a középpontba – mondta Ablonczy Balázs –, s elsősorban a kedvező megtérülési mutatóikkal próbálnak piacot nyerni.
Új piacok
Abban, hogy az SAP forgalma a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére mind globálisan, mind hazánkban nő, komoly szerepet kapnak az új üzletágak. A cég a közelmúltban jelentősen bővítette portfólióját, s a hagyományos vállalatirányítási-üzleti rendszerek mellett nyitottak az analitikai, illetve a mobilalkalmazások, a cloud technológia és az adatbázis-kezelés irányába is. A társaság prognózisa szerint a következő esztendőkben is ezek a jelenleg szintén gyorsan bővülő területek biztosíthatják a növekedést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.