Hozzátette: a Művészetek Palotájával, a Szépművészeti Múzeummal, az Operaházzal együtt arra törekednek, hogy a város vonzerejét ezen a téren is versenyképessé tegyék, ami nem olyan könnyű a turisztikai marketingben profi Bécs és Prága mellett. A financiális nehézségekről szólva rámutatott arra, hogy míg a fesztiválközpont mindig szépen eltartotta magát a jegybevételekből, ez a turisztikáról nem mondható el. Az ágazat által az utóbbi másfél-két évben felhalmozott veszteséget most kell ledolgozniuk. Bár az anyagi források bőségéről Vitézy Zsófia nem számolhatott be, a főváros által garantált 145 millió forintos támogatás révén a március 22-én kezdődő fesztivál programja folyamatosan bővül. A Magyar Turizmus Zrt. téli forgalomélénkítő kampányának része a fesztiválturizmus népszerűsítése is, az április 7-ig tartó, 1 millió euró média-költségvetésű akció legfőbb célpiacai az Egyesült Királyság, Németország és Ausztria.
Már megvan a Sziget, a Balaton Sound és a Volt fesztiválok idei időpontja, illetve megvannak a jegyárak is: csak a Volt árai nem nőnek. „A teljes hazai koncertkínálaton még dolgozunk, de tervezzük, hogy idén ezen a téren is megújul a Volt, olyan fellépők is kiemelt szerephez jutnak majd, akik korábban talán kevésbé kaptak nagy hangsúlyt nálunk” – fogalmazott Fülöp Zoltán főszervező. A Szigetnél pici áremelkedés lesz.
Nagyon egyszerű az ok: muszáj valamennyire követni az inflációt. „Évről évre egyre többet kell fizetnünk ugyanazokért a szolgáltatásokért, és egyre nagyobb kiadást jelentenek a nemzetközi fellépők gázsijai is. Emellett a kiadásaink nőnek, nem tudjuk már tovább faragni a költségvetésünk kiadási oldalát és emellett nem növelni a bevételt” – mondta lapunknak korábban Vető Viktória, a Sziget Sajtóiroda vezetője.
Vagyis a fogyasztók szempontjából júliustól hiába sorolták kedvezőbb, 18 százalékos áfakulcs alá a nemzetközi jelentőségű szabadtéri zenei fesztiválok belépőjegyeit. Egy napijegy elővételben 13 ezer forintba, a helyszínen 14 ezer forintba fog kerülni. A hazamenős bérletért elővételben 49 ezer forintot, a helyszínen 58 ezer forintot kell fizetni. Az ottalvós bérlet pedig 58 ezer forint, illetve 66 ezer forint lesz. Mindez a napijegy esetében ezer, a bérletek esetében pedig háromezer forintos áremelkedést jelent. Azt már lehet tudni, hogy az idei Sziget nagy durranása a Blur koncertje lesz. A szervezők újabb neveket is bejelentettek, például az Aréna idei sztárjai között van a Boys Noize, valamint az elektronikus hip-hop német származású sikercsapata, a Deichkind.
Kolozsvárra költözik a Félsziget
Az április 25-én induló szezonban a Sziget Szervezőiroda állítja össze a Budapest Park zenei programjait. „Lehetőség nyílik olyan zenekarokat vagy dj-ket elhozni Budapestre, amelyek és akik a Sziget által szervezett fesztiválok időpontjában esetleg nem érnek rá” – fogalmazott Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda vezetője. A Budapest Park a legfiatalabb és egyben a legnagyobb szórakozóhely a fővárosban. Tavalyi első szezonjában több mint 200 ezer látogató fordult meg a komplexumban. Idéntől Marosvásárhelyről Kolozsvárra költözik a Félsziget fesztivál, a város egy tízhektáros telket biztosít a rendezvénynek. A diákokra való tekintettel hozták előre a fesztivál időpontját augusztusról július közepére. Az idei – becslések szerint egymillió eurós költségvetésű – rendezvényen 80 ezer nézőre számítanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.