A válság alatt is töretlen a fejlődés

Aki az etióp fővárosba, Addisz-Abebába készül a Ráktérítő alá, csomagoljon pulóvert és esőkabátot is, főleg ha nyáron megy, a hosszabb esős évszak idején, mely csak szeptember közepén ér véget. Este a száraz időszakban is elkell majd egy meleg dzseki, de októbertől napközben már tavaszias időre lehet számítani. Bár nagy aszályok voltak a közelmúltban is, fontos megjegyezni, hogy az országban ered a Kék-Nílus, és a hatalmas, feszes vizű tavakban csak a krokodilok miatt nem ajánlatos fürdeni. A fővárosban nem a zöld színé a főszerep, de pár órányira a fővárostól hatalmas, zöldellő hegyoldalakat és nemzeti parkokat találunk vízesésekkel, gazellákkal, zebrákkal, egyéb egzotikumokkal, és már a 2000 méter fölött elterülő főváros határában is vannak kevésbé különleges, de kirándulásra alkalmas hegyek. (Kirándulni? Miért? – kérdezték tőlem rendszeresen a helyiek, amikor útbaigazítást kértem. Hülyék ezek az európaiak!)

Addisz-Abebára a kosz mindenesetre igaz: rendetlen fejlődő világbeli nagyváros, ahol harmincéves Zsigulik kelnek versenyre a vadonatúj terepjárókkal az utakon, hogy a csak papíron létező közlekedési szabályokat közösen ignorálva elviselhetetlen benzingőzzel borítsák be a tágasan elterülő belvárost. A legtöbb taxi szó szerint az utolsókat rúgja, a koccanások, lerobbanások mindennaposak, de egyszer ki is gyulladt alattam egy régi darab. Van tömegközlekedés is, ahol a sofőrök-kalauzok tisztességesek és segítőkészek, bár a zsúfoltság az esti csúcsidőben néha túltesz a hajnali hetes buszén.

A szegénység is szembeötlő, fehér emberként nehéz pár percig anélkül sétálni, hogy koldusokba vagy fillérekért cipőt sikáló fiúkba ne botoljunk, akik a nap nagy fogásának tekintenek, és ezért nem egykönnyen engednek ki a markukból egy-egy arra tévedt külföldit. Az emberek mégis tisztességgel viselik a nehéz körülményeket: meglepően kevés az erőszakos bűncselekmény, nemcsak a környező országokhoz képest, hanem európai összehasonlításban is. A legnagyobb veszélyt a turistákra a csalók és zsebtolvajok jelentik, de ők is inkább trükköznek, mintsem leüssenek, ráadásul főleg a külföldiektől nyüzsgő csomópontokban tevékenykednek, így kis tapasztalattal könnyen elkerülhetők. Így aztán míg több régióbeli fővárosban fehér emberként nem ajánlatos egyedül kimerészkedni, tapasztalatom szerint Addisz-Abeba utcái az ésszerűség határain belül biztonságosan bebarangolhatók.

Európában nem széles körben közismert, hogy Etiópiában, mint a fejlődő világ több másik országában, a világválság alatt is óriási a gazdasági fejlődés. Egy kínai ismerősöm azt mesélte, hogy sok otthoni barátjának elsőre a befektetési lehetőségek ugranak be Afrikáról, és tőle tudták meg, hogy különleges, veszélyeztetett állatfajok tömkelege él a kontinensen. Nem is csoda: Kína hatalmas befektetésekkel van jelen az egész régióban, és bár a kínai buszok, utak és egyéb termékek színvonalát sokan kritizálják Etiópiában is, mégis lehetetlen nem észrevenni, milyen hatalmas változáson megy keresztül az ország. Utak épülnek, számtalan építkezés folyik, és rengeteg kis és nagy vállalkozás állít elő és exportál bőrárut, textilt, kávét, ékszert, sőt, virágot is, az etióp légitársaság pedig tavaly nyáron a világon másodikként vásárolt Boeing 787-es Dreamlinert – rögtön tizet.

Az országban természetesen nyugati, többek között magyar cégek is jelen vannak, úgyhogy a főváros közössége népes és sokszínű. A tehetősebb vállalkozók és tisztségviselők drága autókon járnak, hatalmas villákban laknak és feketeerdő tortát falatoznak a divatos kávézókban, miközben az egyszerű emberek életszínvonala jóval alacsonyabb az európai középosztályénál. Addisz-Abeba az Afrikai Unió székhelyeként Brüsszelhez hasonlóan számtalan jól fizetett diplomata és „afrokrata” lakhelye is, de eközben a vidéki képzetlen földművesek életszínvonala vagy a nők társadalmi helyzete miatt több nemzetközi szervezet szót emelt már. Nem csoda, hogy sokan próbálnak szerencsét háztartási alkalmazottként a Közel-Keleten, próbálnak törvényes vagy akár illegális módon külföldre jutni –szokatlanul sok házassági ajánlatra számíthat például, aki csak arra jár.

Hogy mi a legszebb az országban? Az emberek közvetlensége, vendégszeretete és jövőbe vetett bizalma. Bár a világ egyik legszegényebb országában élnek, mégis büszkék világelső hosszútávfutóik és történelmük mellett arra a fejlődésre is, ami az elmúlt évtizedekben szemmel láthatóan teljesen átformálta Etiópiát, még ha eközben sokan igyekeznek is szerencsésebb országokban letelepedni. Persze amikor naivan megkérdeztem a barátaimat, hogy át szoktak-e járni a környező országokba turistáskodni, azt mondták, hogy akkor sem mennének, ha lenne rá pénzük, mert Etiópia a régió gyöngyszeme: biztonságos, kulturált és rohamtempóban fejlődik – ha sokáig eltart a válság, viccelődtek, nemsokára utol is érik Európát.

Az emberiség bölcsőjétől a diktatúráig

Elcsépelt közhely, hogy az afrikaiak csak pár évtizede, a gyarmatosítás időszakában „civilizálódtak” a szó nyugati értelmében. Etiópia valójában a világ egyik legrégibb országa, sőt, területe a régészeti leletek alapján az emberiség egyik bölcsője. Egy rövid olasz megszállást leszámítva sosem volt gyarmat, sőt, elsők között írta alá független országként az ENSZ alapokmányát. A császárságot 1974-től kommunista diktatúra követte (a szocialista barátság jegyében ma is bármelyik kávézóban felidéznek az öregek pár nevet az Aranycsapatból), melyet hosszú harc után 1991-ben, a szovjet támogatás megszűnését követően döntött végül meg az a Meles Zenawi, aki pár hónappal ezelőtt bekövetkezett haláláig irányította Etiópiát, és akitől már-már a személyi kultusz korszakának temetéseire emlékeztető búcsút vett a nép.

méhviasz, cukornád

FÕbb importtermékek: élelmiszer és élő állat,

kőolaj, vegyi anyagok

FÕbb exportpartenerek:Németország (13,7%),

Kína (11,8%), Belgium (7,5%)

FÕbb importpartenerek: Szaúd- Arábia (10,2%),

Kína (10,2%), USA (7,8%)

Forrás: VG-gyÛjtés-->