Egyre kevesebb oka van a panaszra a Danubiusnak is, amelynek az adózás előtti nyeresége 2012-ben 1,971 milliárd forint volt, szemben a 2011-es 2,339 milliárdos veszteséggel. „Az összes működési és egyéb bevétel 2012-ben 46,4 milliárd forint volt, ami 6 százalékkal magasabb a tavalyi évhez képest, a valamennyi földrajzi szegmens által elért jelentős növekedés hatására. Euróban kifejezve a csoport árbevétele csak enyhe növekedést mutatott a deviza árfolyamok változásának következtében.
A csoport foglaltság 2012-ben 62,7 százalék volt, szemben a 2011-ben elért 60,7 százalékkal” – közölte a szállodalánc. Hozzátették: a magyarországi szegmens bevétele 26 milliárd forint volt, ami 3 százalékos javulást jelent, mivel a szállodák foglaltsága enyhén nőtt.
A működési nyereség 592 millió forinttal javulva 64 millió forintot ért el. A jelentős budapesti szoba kapacitás többlet és az erősödő verseny továbbra is a nettó euró áraik szerény csökkenését eredményezte.
A magasabb átlagárat és egyéb bevételt hozó szegmenseik – flexibilis árakon érkezők és a kongresszusi vendégek – jelentős visszaesést szenvedtek el, a kiesésüket zömmel az egyéni gyógy-wellness és szabadidős vendégek pótolták. „Egyértelmű pozitívumként az egyéni üzletemberek forgalmának növekedését tekinthetjük.
A recessziós gazdasági környezetben ezt az eredményt különösen nagyra kell értékelnünk. Az átlagos tartózkodási idő 2012-ben 2,8 nap volt, amely megegyezik a tavalyi évivel” – tudatta a cég. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint a magyarországi szállodák teljesítménye Közép–Kelet Európában 2012-ben – elsősorban a nagyon alacsony szállodai árak következtében – csupán a szlovákiai hotelekét múlta felül.
A vizsgálatukban szereplő 31 város között tavaly Budapest szállodái szobafoglaltságban a 23., nettó átlag szobaárban pedig csak a 29. – Pozsonyt és Vilniust megelőzve – helyen végeztek. Holott a négycsillagos házakban jelentős mértékben, 17,1 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, de az ötcsillagos kategóriában is számottevő, 5,5 százalékos növekedést könyvelhettek el.
Felcsillagozott szállók
Március elején, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Solnak adják át a háromszázadik Hotelstars védjegytáblát. Eddig a hazai szállodáknak mindössze harmadát minősítették át, de további 215 darab hotel már regisztrált a folyamatra. Ez a szobaszámot tekintve 45 százalékos lefedettséget jelent. Eddig főleg a nagyobb méretű szállodák csillagoztatták újra magukat. Az egy-, két-, háromcsillagos szállodák, 11 szoba felett 66 ezer forintot fizetnek a minősítésért. A tanúsítás egyébként nem kötelező, de a jogosulatlan viselésért bírság járhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.