Némi kényszerszünet után újra kinyitott a dobogókői sícentrum is. „Az enyhe időjárást a 980, illetve 1170 méteres lesikló pályája is megsínylette, emiatt egy hétre be kellett zárni” – mondta Lőrincz László, a sportlétesítmény vezetője. Az eplényi pályán is akadtak már gondok az elektromos ellátással, de az csak 3 órás leállást jelentett. Az idei szezonnak több, mint 150 milliós fejlesztéssel vágott neki a Nordica Síaréna. „Egy uniós pályázaton 50 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertünk el. Banki hitelt is kaptunk, a fennmaradó rész pedig az eddigi évek nyereségének visszaforgatása” – mondta Ebele Bálint marketingvezető. Az egyes és a kettes felvonó találkozásánál levő kőházat beburkolták, tetején egy 80 négyzetméteres panorámateraszt hoztak létre.Bevált az osztrák mintát koppintó Közös Magyar Síbérlet is, amivel az eplényi Síaréna mellett a visegrádi Nagyvillámon és a Kékestető sípályán lehet síelni. Az viszont nem változott, hogy a magyarok csak akkor indulnak meg tömegesen a sípályákhoz, ha a lakóhelyükön is havazik.
Megtérül az alpesisí-vb?
Tartós turisztikai hatást remél az alpesisí-világbajnokságtól a stájerországi kisváros, Schladming. A grazi Johanneum Research kutatóintézet tanulmánya szerint évente 44 ezer többlet-vendégéjszakát és hatmillió euró többletbevételt hozhat a Schladming-Dachstein kistérség számára a nagyszabású sportesemény megrendezése, illetve az azt megelőző turisztikai és infrastrukturális fejlesztések. Összesen 400 millió eurót költöttek a világbajnoksági előkészületekre. A kedvező hatás elsősorban a szállodaiparban és a vendéglátásban csapódik le, de a helyi élelmiszergyártók is profitálhatnak a fellendülésből. A szállodások között nem mindenki teljesen elégedett, ennek az oka azonban inkább a bajnokság időpontja. A február eleje-közepe Ausztriában hagyományosan síszünet az iskolákban, ezért világbajnokság nélkül is elkelnek a szállások.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.