Leépítés Megkezdődött a csoportos létszámleépítés az ISD Dunaferr év elején leállított Lőrinci Meleghengerművében. A cég igazgatósága 2013. február 20-án döntött meleghengermű és a hozzá kapcsolódó szervezeti egységek, funkciók megszüntetéséről. 251 dolgozó munkaviszonya szűnik meg, közülük 98 betanított munkás, 93 szakmunkás, 33 ügyintéző, 25 vezető beosztású és 2 ügyviteli alkalmazott, jelentette hétfőn a Magyar Távirati Iroda.
A meleghengermű vesztesége a múlt év első felében elérte az 1,1 milliárd forintot az alacsony acélpiaci termékárak, a gyártómű elhasználódott berendezései és a magas költségek miatt.
A társaság tavaly december 5-én jelentette be, hogy leállt a munka a meleghengerműben, a dolgozókat pedig szabadságra küldték. Az 5300 fős csoport a fő tevékenységéből származó veszteségei miatt kényszerült az egység bezárására, valamint szigorú költségtakarékossági programjának folytatása mellett az év végéig összesen 800 dolgozója elbocsátására.
Mindez azonban valószínűleg csak a kezdet. Korábbi cikkünk szerint a társaság a fentin túl még ebben az évben több ezer fős leépítésre kényszerülhet működőképessége fenntartása érdekében, a létszámcsökkentés elsősorban az irodai dolgozókat érintené.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.