Az MNÜA idén mintegy 3 milliárd forint induló keretösszeggel hirdette meg pályázatait. Ebből mintegy 135 ezer ember kap üdülési támogatást. Az alapítvány eddig csak a tulajdonában álló gazdasági társaságok és nonprofit szervezetek segítségét vehette igénybe a feladatai ellátása érdekében. Egy május 31-én benyújtott fideszes törvénymódosítás azonban már azt javasolja, hogy „más piaci szereplőkkel is együttműködhessen”. Az állam elősegíti a gyermek- és ifjúságvédelmi programok helyszínéül szolgáló ingatlanegyüttes bővítését, illetve további szállodák és táborhelyek létrehozását, működtetését is.
Utóbbira eddig sem lehetet panasz, hiszen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) idén 17 állami tulajdonú üdülőingatlant adott át az Erzsébet Szállodák, Táborok és Vendégházak (ESZTV) Nonprofit Kft. részére. Közülük 12 üdülő esetében a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) volt a vagyonkezelő. Ide tartozik többek között az alsóörsi, a balatongyöröki, balatonőszödi, lovasberényi, siófoki, soproni és tihanyi Erzsébet Szálloda. „A KIH-től vagyonkezelési szerződésének részleges megszüntetése keretében mintegy 4,5 milliárd forint nyilvántartási értékű, összesen 12 darab üdülőegységet és 170 millió forintnyi ingóságot adott vagyonkezelésbe az ESZTV Kft. részére az MNV Zrt. Szintén ez év márciusban a fonyódligeti Erzsébet gyermektábor, valamint az ahhoz tartozó ingóságok is az ESZTV Kft-hez kerültek” – közölte az MNV.
Az Erzsébet-utalvány lassan konkurens nélkül marad, hiszen a Le Chéque Déjeuner Kft. 15 év után nemrég függesztette fel a magyarországi értékesítési tevékenységét. A francia cég étkezési utalványait május 31-éig lehetett felhasználni. A Sodexo pedig cafeteria-rendszer átalakítása miatt átszervezésre kényszerült, így jelenleg a 2012 januári létszám harmada dolgozik a vállalatnál.
Vissza kell utalni a pénzt a munkáltatónak
Május végéig lehetett felhasználni azokat az összegeket, amelyeket még 2011-ben töltöttek fel a SZÉP-kártyájára. A kártyákon maradt pénzt a SZÉP-kártyakibocsátók június végéig kell, hogy visszautalják az érintett munkáltatók számára. Május elején még mintegy 5 ezer OTP SZÉP-kártyabirtokos számláján volt ilyen lejáró egyenleg, összesen 45 millió forint értékben. A három kibocsátó banknál ez 2012 végén még 145 millió forintot tett ki, de a kormány öt hónappal meghosszabbította a határidőt. A 2012-ben feltöltött összeg 2014. május 31-ig költhető el szálláshely, vendéglátás vagy szabadidő szolgáltatás igénybevételére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.