A SZÉP-kártya esetében sincs nyoma visszavonulásnak, sőt, július elsejétől – a szálláshely-szolgáltatás kifizetéséhez hasonlóan – a gyógyfürdő- és strandbelépőért is lehet mindhárom alszámláról fizetni. „Tudomásul vettük a döntést, remélhetőleg ez nem fogja csökkenti a szállodák bevételét” – mondta lapunknak Kovács István. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára hozzátette: 2012 január-április hónapokban az üdülési csekk és SZÉP-kártya együttes forgalma 494,7 millió forint volt, aminél a 2013 január-áprilisi 578,3 millió forint SZÉP-kártya forgalom 16,9 százalékkal magasabb. Volumenben a Balatoni régióban (205,9 millió forint), az Északi régióban (124 millió forint), és a Nyugati régióban (94,4 millió forint) használták fel a cafeteriát a megkérdezett 47 szállodában. Fénykorában ugyanakkor az üdülési csekk sokkal népszerűbb volt a SZÉP-kártyánál: még 2009-ben 25,4 milliárd forint bevétele származott a csekkből a szállásoknak, 2010-ben pedig 28,9 milliárd forint.
A szabadidő zsebre valóban ráfért a vérfrissítés, ugyanis a Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint az elmúlt másfél-két évben mindössze 8,2 milliárd forintot költöttek erről az alszámláról az összesen felhasznált 66,7 milliárd forintból. Ráadásul ebből az összegből is legalább 2 milliárd forint a zsebek közötti átjárhatóság miatt igazából a szállodákban csapódott le. „Felkészültünk a változásra, a kártyabirtokosaink a rendeletmódosításnak köszönhetően még könnyebben tudják majd felhasználni a béren kívüli juttatásokat” – mondta Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató vezérigazgatója. Szintén fontos változás, hogy a rendelet hatályba lépésével a szálláshelyen igénybe vehető minden szolgáltatás díja kiegyenlíthető a SZÉP-kártya szálláshely alszámlájáról, ha szállásszolgáltatás is kapcsolódott hozzá. Így például már masszázsért, kozmetikai kezelésért, valamint a félpanziós ellátásért is lehet fizetni, a szállásdíjjal együtt. Az OTP 2011 nyara óta uralja a piacot: a plasztikról a munkavállalók által elköltött 66 milliárd forintról 50 milliárd az általuk kibocsátott kártyával történt. A nagyobb adóteherrel tevékenykedő külföldi cégek piaci részesedése pedig minimálisra töpörödött.
A luxemburgi döntés a belföldi turizmust befolyásolhatja, de már most probléma, hogy áprilisban csökkent a külföldi vendégek száma. Ez amiatt is történhetett, hogy egy évvel ezelőtt a Malév csődje után a fapados légitársaságok nagyon olcsó jegyekkel léptek be a piacra, ami főleg Budapest turizmusának tett jót. Mára azonban már konszolidálódott a piac.
Budapest megtelt májusban
A Magyar Hotel Monitor adatai szerint májusban a szállodák foglaltsági adatai végre emelkedésnek indultak. Nagy hullámzást mutatva régen látott kedvező adatokat ért el a kihasználtság (a négycsillagos budapesti szállodák esetében akár 80 százalékot), ami az elemzés szerint különösen a vidéki háromcsillagos szállodák számára jó hír, hiszen ezek a szálláshelyek jelentős csökkenést könyveltek el az év első négy hónapjában. Az átlagárak ugyanebben az időszakban Budapesten a háromcsillagos szállodákban forintban közel 2 százalékkal mérséklődtek, míg a hasonló kategóriájú vidéki hotelekben nem változott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.