BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem zöldít az e-útdíj

Az MLSZKSZ szerint a közúttal szemben piacot veszítő hazai intermodális fuvarozás versenyhátrányát fenntartható közlekedési rendszer kiépítésével lehetne felszámolni. Egyelőre az e-útdíj nem tudta érdemben csökkenteni a közúti áruszállítást, a vízi forgalom pedig még csökkent is.

Megfelelő intézkedésekkel a közúti áruforgalom 5-10 százaléka vasútra, vízre irányítható – derül ki a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) a magyarországi intermodális fuvarozás helyzetéről negyedik alkalommal készített elemzéséből. Az átterelés hatására a közúthasználati díjakból származó bevételek ugyan mérséklődnének, de a vasúti pályahálózatot működtetők bevételei ennél nagyobb mértékben is nőhetnének. E mellett a kikötők és a vízi fuvarozásban érdekelt cégek is forgalomnövekedésre számíthatnának.

Az MLSZKSZ szerint az elmúlt két évben több olyan intézkedés is történt, amely hozzájárulhatott volna a magyar intermodális forgalom (közút-vasút, közút-vízifuvarozás) bővüléséhez, nem tapasztalható azonban érdemi forgalom átvándorlás a környezetbarát fuvarozási módok irányába. Az utóbbi években tapasztalható csekély bővülés a gazdaság növekedés természetes hatása.

A magyar intermodális forgalom vasúti fuvarozási ágazaton belüli részaránya 2014-ben elérte a 14,6 százalékot, de ez még jócskán elmarad a nyugat-európai országok arányától. A magyar dunai belvízi forgalom pedig az elmúlt években folyamatosan csökkent. Árumennyiségein egyáltalán nem látszik a használatarányos útdíj közlekedésimód-váltó hatása, csökkent a vízi forgalom.

Az intermodális fuvarozás helyzetének javítását kiemelten fontos – mondta Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke. A közúti teherforgalom egy részének vasútra és vízi útra terelésével csökkennek a közút-fenntartási kiadások, javul az utak állapota, mérséklődik az amortizáció, a környezetterhelés, a kamionok által okozott torlódás és balesetveszély.

A szövetség szerint a közúttal szemben folyamatosan piacot veszítő hazai intermodális fuvarozás versenyhátrányát úgy lehetne felszámolni, ha egy olyan modern, fenntartható közlekedési rendszer épülne ki, amely az egyes közlekedési alágazatok előnyeit egyesíteni tudja, és érdemi módváltásra ösztönözné a logisztikai ágazat szereplőit a környezetbarát közlekedési ágazatok irányába.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.