BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Útdíj: Kiszorították a havi e-matricát a megyeiek

Az év első három hónapjában 2,97 millió e-matricát értékesített a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt., amelynek tájékoztatása szerint az ebből származó bruttó bevétel 23,4 milliárd forint volt - számol be szerdai cikkében a Napi Gazdaság.

A hazai díjköteles úthálózaton autózók 2015 első három hónapjában húsz százalékkal több országos éves úthasználati jogosultságot vásároltak, mint a múlt év azonos időszakában.

Ugyanakkor a havi matricából 25 százalékkal kevesebb fogyott, míg az alkalmi úthasználathoz és a tranzitforgalom számára leginkább megfelelő hetiből (10 napos) közel ugyanannyit értékesítettek, mint 2014 első negyedévében.

A vásárlási szokások átrendeződésében szerepet játszott a megyei matricák bevezetése, melyekből 949 ezret értékesítettek az első negyedévben. Megyei matricából messze a legtöbbet vásárolták Pest megyére vonatkozóan, ebből csaknem 600 ezret adtak el. A második helyen Fejér, a harmadikon pedig Győr-Moson-Sopron megye állt ötvenezerrel - ismerteti az újság.

Napi Gazdaság - MTI Eco-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.