BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Végleg bezár Ördög Nóráék balatonfüredi boltja

Ördög Nóra és Nánási Pál balatonakarattyai boltjai továbbra is üzemelnek. A televíziós házaspár balatonfüredi egysége két évig üzemelt, de idén már nem nyit ki.

Idén már nem nyitja ki Balatonfüreden üzemeltetett kisboltját Ördög Nóra és Nánási Pál. Két év után ugyanis belátták, nem tudnak elég időt és energiát fordítani az üzletre a két balatonakarattyai üzlet és az egyéb feladataik mellett – számolt be róla a Blikk.

293A384720230925 Ördög Nóra és Nánási Pál fotó: Szabolcs László
Nánási Pál és Ördög Nóra. Fotó: Szabolcs László

„Balatonfüreden két szezont működtünk, de azt hiszem, az idei év arról szól, hogy racionalizáljuk a rengeteg feladatunkat, és az egyik ebből az, hogy fájó szívvel, de el kell engednünk a füredi boltot. Azt kellett felmérnünk, hogy nem tudunk ott elég időt tölteni. Hiába van a Balaton partján, sajnos, messze van tőlünk és Akarattyától is, ahol a másik két boltunk és a nyaralónk is van. Nagyon megterhelő a folyamatos ide-oda utazgatás” – nyilatkozta a portálnak Ördög Nóra.

A műsorvezető bevallotta, hogy a sok utazgatás idővel terhes kötelességgé vált a számukra, így azt az örömöt, amit a Balaton eleinte adott nekik, egy kicsit elveszítették, emiatt döntöttek úgy, hogy elég lesz nekik a Balatonakarattyán található érdekeltségük.

Hozzátette, hogy sikeres projekt volt, jól is működött, de maguk miatt meg kellett hozniuk ezt a döntést.

Abban nincs egyetértés a házaspár között, hogy a jövőben egyszer újra megnyitják-e majd a balatonfüredi boltjukat. A műsorvezető nem lát rá esélyt, férje azonban egy kicsit még reménykedik.

Az ismert televíziós házaspár 2020-ban nyitotta meg az első Nekem a Balaton kisboltját Balatonakarattyán. Azonban az ott lakóknak nem tetszett, hogy az addig csendes környéket hirtelen ellepték a turisták az ismert tulajdonosok miatt, ezért nem sokkal később a falu egy forgalmasabb helyén nyitottak egy újabb és nagyobb üzletet. 2022-ben terjeszkedtek tovább, amikor is létrehozták a balatonfüredi egységet, ami most bezár. 

Ennyit keresnek a magyar celebek – Kilőtt Sebestyén Balázs vagyona

A Voiceforce Kft.-t Ördög Nóra a férjével, Nánási Pállal vezeti, a cég bevételének az egyik fele korábban a Nekem a Balaton kiskereskedelmi tevékenységből, másik fele pedig a szponzorációkból származott. Korábban 314 millió forintos árbevétel után már látni a sztárok közül az első nagyobb visszaesést: 2022-ben 246 millióra csökkent a bevétel.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.