A "Right2Water" (JogAVízhez) szervezői annak érdekében kezdtek aláírásgyűjtésbe, hogy az Európai Unió foglalja uniós jogszabályba, hogy az ivóvízhez és a csatornázáshoz való hozzáférés alapjog az Európai Unióban.
A sikerhez egy év alatt legalább egymillió aláírást kellett összegyűjteni minimum hét uniós tagállamban. Az aláírásokat tavaly decemberben hitelesítették a tagállamok illetékes hatóságai. Az uniós előírások szerint a hitelesítést követően az Európai Bizottság három hónapon belül köteles fogadni a kezdeményezés szervezőit, hogy kifejthessék álláspontjukat.
Ezért hétfőn Maros Sefcovic, a bizottság intézményi ügyekért felelős szlovák tagja fogadta a szervezőbizottságot. A politikus örömét fejezte ki, mert úgy véli, hogy a kezdeményezés annak bizonyítéka, hogy igenis lehet tömegeket megmozgatni egy európai kezdeményezéssel. Sefcovic tudatta, tanulmányozni fogják a kezdeményezést.
Délután az Európai Parlament illetékes szakbizottságai együttes ülésen hallgatták meg a szervezőket. Itt Maros Sefcovic közölte: a bizottság a jog által előírtaknak megfelelően legkésőbb március 20-ig tudatja, milyen lépéseket tesz majd. A kezdeményezés szervezőbizottságának elnöke, a francia Anne-Marie Perret elmondta, hogy az egymillió aláírás körülbelül hét hónap alatt gyűlt össze, összesen csaknem 1,9 millióan adták nevüket a kezdeményezéshez, de egy részük már a határidő lejárta után, így az ő támogatásukat nem lehetett hivatalosan figyelembe venni.
"A víz az az elem, amely abszolút nélkülözhetetlen az élethez, ugyanakkor a legveszélyeztetettebb erőforrásaink egyike"- szögezte le az EP-ben a szervezők vezetője, rámutatva: céljuk az, hogy az iható vízhez és a csatornázáshoz való hozzáférés alapjogát kötelező jogi erejű uniós jogszabályba foglaltassák. Emellett azt is törvénybe iktattatnák, hogy az ivóvíz nem árucikk, ennek megfelelően pedig a víz- és csatornaszolgáltatás liberalizációját is kizárnák.
Az aláírásgyűjtés sikere még semmire nem garancia. Az uniós jogszabályok alapján az Európai Bizottság megteheti, hogy uniós jogszabálytervezettel áll elő, vagy más módon tesz eleget a kezdeményezés céljainak. Arra is lehetősége van azonban, hogy semmilyen intézkedést ne kezdeményezzen. Bármilyen döntést hoz is, azt meg kell indokolnia.
A "Right2Water" mellett még két európai polgári kezdeményezés szervezői gyűjtötték össze a kellő számú aláírást. A "One of Us" (Egy közülünk) elnevezésű akció megtiltaná azon tudományos kísérletek uniós támogatását, amelyekben emberi embriókat pusztítanak el. A "Stop Vivisection" (Állítsuk le az élveboncolást) elindítói pedig azt akarják elérni, hogy az Európai Bizottság kezdeményezze a jelenlegi állatvédelmi irányelv helyett olyan jogszabály megalkotását, amely nem engedélyezi a kísérletezést élő állatokkal, hanem kizárólag az emberek számára "közvetlenül releváns" adatok felhasználását teszi lehetővé.
Az európai polgári kezdeményezést a Lisszaboni Szerződés hozta létre, s mint jogintézménynek az a célja, hogy az Európai Unió polgárai is kezdeményezhessenek uniós jogalkotást az Európai Bizottságon keresztül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.