BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyarország sem pénzt, sem katonát nem ad Ukrajnának

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerint a NATO-szövetségesek megerősítik elköteleződésüket Ukrajna támogatása mellett, és intézkedéseikkel meghosszabbíthatják az orosz–ukrán háborút. Éppen ezért Magyarország ebben az eszkalációhoz vezető folyamatban nem vesz részt, sem pénzt, sem katonát nem ad ezekhez a kezdeményezésekhez.

A NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait – jelentette ki a honvédelmi miniszter a NATO állam- és kormányfőinek csúcstalálkozója után Washingtonban. A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki azt mondta, az idén 75 éves védelmi szervezetnek minden korábbinál több és jelentősebb biztonsági kihívással kell szembenéznie.

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus globális biztonsági feszültséget okoz, amelynek hatását egyaránt megérzik a tagországok és a szövetség egésze. Megítélése szerint ebben a helyzetben a csúcstalálkozó általános célja a transzatlanti egység megerősítése.

A tárgyalások Ukrajna támogatása, a kollektív védelem megfelelő demonstrálása, valamint a csendes-óceáni partnerországokkal és az Európai Unióval folytatott együttműködés körül körvonalazódtak. 

Azt mondta, hogy a szövetségesek megerősítik elköteleződésüket Ukrajna támogatása mellett. A miniszter úgy látja, hogy ezek az erőfeszítések sok esetben éppen a háború meghosszabbításának lehetőségét hordozzák magukban. Az ukrajnai koordinációs szerepvállalás, valamint a többéves pénzügyi kötelezettségvállalás egyre jobban bevonja a NATO-t a konfliktusba.

Mint írta, 

Magyarország ebben az eszkalációhoz vezető folyamatban nem vesz részt, és – ahogy Orbán Viktor miniszterelnök megállapodott a NATO jelenlegi és következő főtitkárával – sem pénzt, sem katonát nem ad ezekhez a kezdeményezésekhez.

Magyarország cserébe nem akadályozza meg, hogy a többi szövetséges véghez vigye ilyen irányú szándékait.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a NATO 75 éve azért jött létre, hogy megvédje közösségét. Az ehhez szükséges erőt azonban a szövetségesek saját nemzeti haderői adják, ezért kiemelten fontos ezek erősítése és fejlesztése.

Magyarország jól teljesít a védelemben

Magyarország a meghatározott, GDP-arányosan 2 százalékos védelmi költési szintet már korábban elérte, és ezen belül, a fejlesztésre fordított összegek tekintetében is kiemelkedő, második helyen áll a szövetségesek között, „így elmondható, hogy Magyarország nemcsak elkötelezett, de kifejezetten jól is teljesít”.

A magyar katonák jelen vannak a NATO műveleteiben, és kiveszik a részüket a szövetség megerősítő intézkedéseiből is. Így hozzájárulnak a koszovói, az iraki, valamint a balti országok légtérvédelmét rotációs alapon ellátó missziókhoz, illetve Magyarországon van egy a NATO parancsnoki rendszerébe illeszkedő többnemzeti hadosztály-parancsnokság és egy többnemzeti szárazföldi harccsoport is – sorolta.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte a magyar gazdaság egyik új és egyre erősödő elemének számító védelmi ipart is, amely szerinte a képességfejlesztéshez kapcsolódóan szintén nagyobb hangsúlyt kap a NATO-ban. A növekvő számú védelmi beruházás és a védelmi innováció több szegmensében elért sikereinek köszönhetően Magyarország akár nemzetközi szinten is fontos szerepet tölthet be ezen a területen – hangoztatta a honvédelmi miniszter.

Magyar delegáció: a NATO-nak nagyobb szerepet kellene vállalnia az ukrajnai békemisszióban

A magyar álláspont szerint azonnali tűzszünetet kell elrendelni az orosz–ukrán konfliktusban.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.