BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
német gazdaság olaf scholz

Elfogyott az erő – Németország recesszióban marad

Nem gyógyul a beteg: a Bloomberg felmérése szerint nincs esély arra, hogy a német gazdaság idén ne zsugorodjon, így a termelés is változatlan marad – szomorkodhatnak a magyar beszállítók.

A közvélemény-kutatás elemzői úgy látják, hogy a bruttó hazai termék (GDP) 0,1  százalékkal zsugorodott a harmadik negyedévben, miután a második negyedévben szintén enyhén visszaesett Németországban. Ez már csak azért is érdekes, mert ezek a szakértők egy hónapja még stagnálást vártak. Az egész évre nézve ugyanakkor 0,1 százalékos pluszt prognosztizálnak, ami valamivel optimistább, mint a német kormány -0,2 százalékról szóló előrejelzése.

német gazdaság olaf scholz
Olaf Scholz német kancellár gondjai sokasodnak / Fotó: AFP

Továbbra sem gyógyul a német gazdaság – sok oka van

Néhány vezető ipari cég gyenge termelése mellett az orosz gáz elapadása, a kínai rendelésmennyiség mélyrepülése, és az autógyártók gondjai, illetve a szakképzett munkaerő hiánya együttesen okozzák a helyzetet.

Ha a német gazdaság idei éves adata visszaesést mutat, akkor 2023 után ez az év lesz a második, amikor 1990-óta visszaesést mérnek.

Továbbra is az ipar a német gazdaság Achilles-sarka, és nem látni a fordulatot, a folyamatok továbbra is lejtmenetben vannak

– mondta Erik-Jan van Harn, a Rabobank elemzője. Mindazonáltal jövőre már jobb lehet a helyzet: 2025-re a kormány 1,1 százalékos növekedést, az elemzők 0,8 százalék pluszt várnak.

A helyzet mindenképpen rossz a magyar beszállítóknak, akik ezáltal a német partnereiktől kevesebb megrendelésre számíthatnak. 


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.