A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,25 százalékos napi emelkedéssel 1.055,64 ponton zárt, 5,42 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. Nyolcadik hete végzett magasabban, mint az előző héten. A pénteki nap is nehezen indult, a hét végi profitkivételi hajlandóságot növelte néhány, ismét gyenge vállalati eredmény. Később azután az euróövezeti vezetők - mindenekelőtt a francia államfő és a német kancellár - folytatták a csütörtökön EKB-elnöki és brüsszeli bizottsági elnöki szinten kezdett fogadkozások sorozatát az euróövezet védelmére, egyben tartására és megerősítésére. Ezek oszlatták az új keletű aggodalmakat az iránt, hogy Németország megelégelte a mentőakciók terhét. Elemzők szerint azonban visszaesés lehetséges a jövő héten, ha a tettek megint elmaradnak a felkorbácsolt várakozásoktól.
A hét végén szokásos óvatosságot végképp elsöpörte az amerikai GDP második negyedévi növekedési adata, amely ugyan további lassulásra vallott, de meggyőzően meghaladta az elemzői várakozásokat. A fogyasztói bizalom szintén jobban nőtt az Egyesült Államokban ebben a hónapban, mint ahogy a hóközi előzetes felmérés alapján várták. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 54,05 pontos, 0,97 százalékos javulással 5.627,21 ponton zárt, 0,99 százalékkal magasabban, mint tavaly év végén. A múlt évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et. A frankfurti DAX-30 106,44 pontos, 1,62 százalékos többlettel 6.689,40 ponton végzett, 13,41 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 14,69 százalékkal gyengült.
Párizsban a CAC-40 73,07 ponttal, 2,28 százalékkal 3.280,19 pontra erősödött, ez 3,81 százalékkal jobb a múlt év véginél. Tavaly 16,95 százalékot esett. A milánói FTSE MIB-40 2,93 százalékot, a madridi IBEX-35 3,91 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 0,52 százalékot nyert. Varsóban a WIG20 2,27 százalékkal 2.162,64 pontra gyarapodott, a Mol maradt 250,00 zlotyn. A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,83 százalékkal, az S&P-500-as 1,18 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 1,20 százalékkal volt az előző záró fölött. Estefelé az euró, 1,24 dollár fölé emelkedve, 0,62 százalékkal többet ért a dollárhoz képest, mint csütörtök este. Svájci frankban továbbra is kevéssel 1,20 fölött volt, nem változott.
Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 106,16 dollárba került, 90 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 5,75 dollárral 910,75 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany késő délután unciánként (31,1 gramm) 1.616,45 dollárt ért a csütörtöki késői 1.613,70 dollár helyett azonnali szállításra Londonban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.