Egyensúlyozni egymással szemben álló felek között kellene. Nekem Simicska Lajossal semmiféle összeütközésem nem volt, az érdekeinek nem keresztezik egymást - mondta Csányi Sándor az origónak adott interjújában. "Én nem mozgok az ő piacán, építőipari területen nem vagyok aktív befektető, sem mint magánember, sem mint OTP. Nincs felület, ahol szembekerülhetnénk egymással" - fogalmazott.
"Bajnai Gordon kormányzása alatt már lehetett látni a számokból, hogy a GDP-arányos állami kiadások jelentősen csökkentek. Ez a tendencia folytatódott az Orbán-kormány alatt is. Komolyan gondoltam 2010-ben, amikor azt mondtam, hogy egyetértek a bankadóval, annak ellenére, hogy egy-két bankár kollégám neheztelt rám ezért. Vannak helyzetek, amikor akik megtehetik, azoknak hozzá kell járulniuk a költségvetési egyensúly helyreállításához. Akkor is mondtam, most is mondom, hogy ha ez hosszú távon fennmarad, akkor már negatív a hatása. A bankszektor ugyanis jelentősen meggyengül, és lassan itt tartunk" - mondta interjújában az OTP elnök-vezérigazgatója.
Csányi arról is beszélt:Most kicsit kiszámíthatatlan helynek van elkönyvelve Magyarország, ahol az adó duplázódhat, vagy meglévő szerződésekbe bele lehet nyúlni - erre hozta fel példának a devizahitelesek ügyét. A kormány szerinte "talán nem számolt vele, hogy a bizalmat nagyon könnyű elveszíteni, és hosszú idő kell ahhoz, hogy visszaépítsük".
Az emberek félnek a jövőtől, nem tudják, hogy nem lesz-e nehezebb később visszafizetni a felhalmozódott törlesztőrészleteket - válaszolta arra a kérdésre, miért nem választották sokan az árfolyamgátat. Ezenkívül szerinte "káros volt az a kormányzati kommunikáció, ami azt sugallta, hogy jöhet még további segítség. Ez hamis reményt adott az adósoknak".
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.