BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több mint tízezren keresték eddig a MABISZ ügyfélszolgálatát

2015 első félévében az ügyfelek közel 12 000 alkalommal keresték meg a fogyasztóvédelmi és edukációs feladatokat ellátó MABISZ Ügyfélszolgálatot.

Az előző évekhez hasonlóan továbbra is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) kötődő kérdések a leggyakoribbak - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat kedden.

Az idei évben, január és június között összesen 11 597 megkeresés érkezett a MABISZ ügyfélszolgálatára, ami 1570 megkereséssel haladja meg az előző év hasonló időszakában mért adatokat. Az érdeklődők jelentős része – akárcsak az előző években – továbbra is telefonon keresztül kéri az ügyfélszolgálat segítségét.

Kiemelt helyen szerepelnek a kgfb-ügyek, a szerződéseket, a kárrendezést érintő kérdések, s 2014-hez hasonlóan az idei első félévben is sokan érdeklődtek a bónusz fokozatok átvezethetőségével kapcsolatosan is. „Közel öt évvel ezelőtt azzal a céllal hoztuk létre a MABISZ ügyfélszolgálatot, hogy az ügyfelek számára gyors és pontos információt tudjunk nyújtani a biztosítási szerződéseket, lehetőségeket érintő, általános kérdésekben.

Ez a törekvés szervesen illeszkedik ahhoz az edukációs és fogyasztóvédelmi irányvonalhoz, amelyet a szövetség több más területen is folytat. Ennek szellemében hoztuk létre a befektetési jellegű – unit-linked - életbiztosítások költségeit bemutató Teljes Költség Mutatót (TKM), illetve a kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási díjak hiteles összehasonlítását nyújtó MABISZ Díjnavigátort. A fogyasztóvédelmi és edukációs feladatok kiemelt kezelése nemcsak a hazai, hanem az Európai Uniós iránnyal is összhangban van” – jelentette ki Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.