Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a négy napos kereskedési héten; a BUX 44 042,12 ponton zárt pénteken, 330,28 ponttal, 0,76 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
A részvénypiac forgalma 58,04 milliárd forint volt a múlt heti 48,03 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy a csonka héten hullámzás jellemezte a BUX indexet, a pénteki kereskedés során a hazai tőzsdeindexnek sikerült rövid időre áttörni a 44 500 pontos ellenállást, ám még a délelőtti órákban korrigált.
Az OTP is kihasználja a jogszabályi lehetőségeket, a pandémiára tekintettel a társaság igazgatósága közgyűlési hatáskörében eljárva április 16-án dönt a közgyűlési napirendekben – írja az Equilor.
Kedden a kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására erősödött a magyar piac, azon belül főként a Richter, amely az OTP-vel együtt húzta fel a BUX-indexet.
A szerdai gyenge zárás oka egyrészt a kedvezőtlen nemzetközi hangulat volt, másrészt a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatdöntő ülésére vártak.
A csütörtöki kereskedés szokatlanul erős volt, a részvényárfolyamok masszívan felülteljesítettek. Pénteken viszont már alapvetően a romló járványhelyzet határozta meg a kereskedést a nemzetközi és a hazai részvénypiacon egyaránt, és negatívan hatott a magyar tőzsde teljesítményére is, hogy tovább emelkedtek az amerikai tízéves kötvényhozamok.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3761,30 ponton fejezte be a hetet, ami 1,69 ponttal, 0,04 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.