Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. A magyar BUX részvényindex 44 201,25 ponton zárt pénteken, 159,13 ponttal, 0,36 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
A részvénypiac forgalma 48,54 milliárd forint volt a múlt heti 58,04 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a héten.
Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte,
a hét elején történt zuhanást követően némi emelkedéssel zárta a hetet a BUX-index.
A kedden tartott kamatdöntő ülést a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, a várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatok.
Az jegybank közleményében azonban az idei évre vonatkozó inflációs prognózist 3,5-3,6 százalékról 3,8-3,9 százalékra emelték, és kiemelt helyen szerepeltek az inflációs veszélyek. Ugyanakkor a növekedési kilátásokat is felfelé módosították, idén 4,0-6,0 százalékos, jövőre 5,0-6,0 százalékos, 2023-ban 3,5 százalékos gazdasági bővülést várnak.
Az összefoglalóban felhívták a figyelmet a piaci várakozásra, hogy a Moody's Investors Service pénteken piaczárás után bejelenti döntését Magyarország szuverén adósbesorolásának felülvizsgálatáról. A Moody's bejelentésében azt közölte, hogy nem foglalkozott Magyarország besorolásának felülvizsgálatával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.