Érdemes-e bevezetni az eurót?

Az euróövezet egyes tagországainak egymástól markánsan eltérő gazdasági folyamatai már a válság előtt is jól ismertek voltak. Az euróövezet egészére szabott kamatpolitika ugyanis a magasabb növekedésű és inflációjú országokban alacsony reálkamathoz vezetett, ez fűtötte a hitelbővülést és az ingatlanárak emelkedését.

A válság súlyos igazodást követelt ezen országoktól, ahogyan például Gaál Csaba helyesen hívta fel erre a figyelmet a Világgazdaságban, egyben megkérdőjelezve a mielőbbi csatlakozás szükségességét. Vajon valóban csak egy lufi volt a válság előtti növekedés a periferikus euróövezeti országokban? És vajon Magyarország számára a kinnmaradás több előnnyel járna a csatlakozásnál?

Írország példája különösen érdekes, mivel itt párhuzamosan bontakozott ki az ingatlanlufi, a bankrendszer mérlegfőösszegének drasztikus növekedése, valamint a magas technológiára épülő feldolgozóipar. Utóbbival kapcsolatban azonban sokan szem elől tévesztik, hogy az ír feldolgozóiparban a bérek növekedése lépést tartott a termelékenységbővüléssel, azaz a fő exportáló szektor versenyképessége nem romlott. A túlzott bérnövekedés a szolgáltatásokat és különösen az építőipart jellemezte. A válság hatására az euróövezeti országok közül az ír GDP esik vissza a legnagyobb mértékben, de az egy főre jutó GDP még így is húsz százalékkal meg fogja haladni a zóna átlagát, és a válság után az euróövezet átlagánál nagyobb ír növekedést valószínűsítenek az előrejelzők. Írország ezért a szememben továbbra is pozitív példa, de természetesen sokat kell tanulni a tapasztalataiból.

A jegyzet teljes terjedelemben itt olvasható