BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
GDP

Rejtett változás

2010.01.15., péntek 05:00

Bár a célnál magasabb, mégis tűrhető lett a tavalyi inflációs szint. Most még nem látszik, ez mennyiben a szigorú monetáris politika érdeme, illetve mennyire a külső tényezőkön múlt a dolog, biztosan lesznek még viták erről is. Az azonban, hogy a magyar vállalkozóknak megint fogalmuk sem volt az év elején, hogy mivel számoljanak, mindenképpen negatívum. Látszólag 2002-re sikerült letörni itthon a drágulást, azóta viszont szinte folyamatosan alulbecsülik a szakértők, mivel évről évre történik valami váratlan.


A 2001-ben bevezetett inflációs célkövetés, amely 3 százalékos (korábban kicsit nagyobb) drágulást tűz ki – a sikeres nemzetközi tapasztalatok ellenére –, így nem válthatta be a reményeket. Ha visszatekintünk, a bevezetést követő években 5 százalék fölötti volt az átlagos pénzromlás. Az áfa változtatása és más adminisztratív lépések, a globális élelmiszer- és olajdrágulás mind egyszeri sokként érte a gazdaságot, de emellett kell legyen még valami, amitől szisztematikus lett az eltérés. Az európai átlagnál gyorsabb növekedésünkre ugyanis aligha foghatjuk a jelenséget.
Bár elsőre nem látszik, de tavaly mégis történt valami, ami miatt változást remélhetünk. Most először következett be a forintárfolyamon keresztül érdemi alkalmazkodás, míg 2008-ig szinte mozdulatlanul állt a hazai valuta kurzusa. A leértékelődés persze rosszul hat az inflációra, mint ahogyan azt 2009 első felében meg is tapasztaltuk, de van rá esély, hogy a válság elmúltával az árfolyamon és nem az árakon keresztül alkalmazkodik majd a magyar gazdaság.


A felértékelődéstől ugyan továbbra is félnek a hazai vállalkozók, és az export halálát vizionálják, ám ezt számos térségbeli ország példája cáfolta a válság előtti években. Ezért ideje lenne belátni, hogy az eddigi „emeljük a béreket, majd az árakon behozzuk” típusú hozzáállás nem vezethet célra.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.