Az élethez igazítva

Az őszre beharangozott, a korábbiakhoz képest gyökeresen új munkaerő-piaci szemléletet beígérő új munka törvénykönyve előtt hónapokkal beterjesztett jogszabálycsomag egyfajta megelőlegezésként, afféle társadalmi tesztként is felfogható.

Tapasztalatokra szükség is lesz, már csak azért is, mert az érintettekkel eddig egyáltalán nem tárgyalt a kormány. A minimálisra szorított felvezetéssel tálalt falatokat a szakszervezetek csaknem egyöntetűen keserűnek minősítették, de az elhibázott kommunikáció még nem jelenti azt, hogy az irány is téves lenne.

Bizonyára jobb törvénycsomag születhetett volna, ha – kívánságaik megfogadása nélkül – legalább meghallgatta volna a kormányoldal a munka világában érintett szereplőket, de az egyáltalán nem megalapozatlan várakozás, hogy a rugalmasság hozzájárulhat a foglalkoztatottság bővítéséhez, vagy meglévő munkahelyek megtartásához. Szigorúan feltételes módban ez ugyanis szükséges, de nem elégséges feltétele a versenyképességnek. Ez utóbbi pedig nem az egyetlen, de fontos feltétele annak, hogy munkavállaló és munkáltató egyaránt megtalálja boldogulását.

Ne legyünk naivak: a munkaerőpiac – néhány szerencsés, a viharos széltől és a frissebb szellőktől egyaránt védett munkahelyet leszámítva – eddig is rugalmas volt. Eddig is voltak kifizetetlen túlórák, kiszolgáltatott dolgozók, „kreatívan értelmezett” szabályozások. Mindezen jelenségek törvényes keretek közé terelése még nem jelenti automatikusan azt, hogy a visszaélések megszűnnének, de a szabályozás életszerűbb lesz. És ami még fontosabb: a rugalmas munkaerőpiac hazai tőkét hozhat mozgásba, és külföldi tőkét szívhat el a régiós versenytársak elől.