Kína átevickélési kísérlete az infláció mocsarán

Kínában a fogyasztói árindex átfogó mutatója júniusban 6,4 százalékos éves drágulást jelzett, ez a legmagasabb ráta 2008 júliusa óta. Emellett fokozódtak az aggályok, hogy a labilis globális fellendülés miatt a kínai konjunktúrára kemény földet érés vár, főleg akkor, ha az infláció megfékezésére szükségessé válik a monetáris politika szigorítása.

Kínában az élelmiszeráraknak nagyjából egyharmados az aránya a fogyasztói árindex alapját képező kosárban, ezen belül is kiemelt súllyal szerepel a sertéshús (emiatt a kínai árindexet viccesen sertésárindexnek is nevezik). Ez utóbbi termékcsoportban ez év júniusában 57 százalékkal volt magasabb az árszint, mint egy esztendővel korábban, ez önmagában is két százalékpontnyit emelt a drágulás átfogó mutatóján. A „disznóciklus” mozgását a makrogazdaság-politika sajnos aligha tudja befolyásolni, és általában nem is kellene válaszolnia rá.

Kína inflációs problémáját nem kell eltúlozni, de a kényelmesség is veszélyes lenne. A jelenlegi drágulási hullám ugyanis szélesebb bázison bontakozott ki, mint ahogy az korábban látszott, és ezt a tényt az árindexszámítás alapjául vett fogyasztói kosár öszszetételéről folytatott vita sem tudja leplezni. Az élelmiszeren kívüli árak csoportjában például júniusban 3 százalékos éves drágulást mutattak ki, szemben a májusi 2,9 százalékkal. A kínai statisztikai hivatal szerint a létfenntartási költségek májusban 6,1 százalékos éves növekedést mutattak, és sokan azért aggódnak, hogy a nem élelmiszerszegmensben az árak tovább emelkednek.

Magam úgy vélem, hogy Kínában az inflációs hullám hamarosan tetőzik, hacsak nem jön újabb, nem várt sokkhatás. Az itteni drágulás egyaránt visszavezethető a költségoldalról megnyilvánuló nyomásra és a keresleti oldali húzóhatásra. Történelmileg nézve az infláció Kínában mindig bizonyos lemaradással követte a GDP növekedését. A jelenlegi árnyomás részben a 2009-ben elfogadott fiskális ösztönző csomag kései következményének tekinthető. Jelenleg azonban a GDP-bővülés üteme már a potenciális szintjére ereszkedik, ami egybehangzó nézetek szerint 9 százalék körül van. Ennek alapján kínai közgazdászok már tavaly közöltek olyan előrejelzéseket, amelyek szerint az infláció valamikor 2011 első felében eléri a mostani csúcsszintjét. Ezt a nézetet a kínai pénzügyi viszonyok is megerősíteni látszanak. Történelmileg nézve 8-12 hónapos késés van az M1 pénztömegmutató növekedése és az infláció megjelenése között. Márpedig az M1 mutató növekedésének üteme 2009 vége felé kezdett lassulni.

A szokatlanul makacs inflációhoz költségoldalról több tényező hatása is hozzájárult. A drágulás ütemét 2010 közepétől erősen felvitte a nyersanyagok árának emelkedése: a 2009-ben tapasztalt mélyponthoz képest több mint 100 százalékkal nőtt ez a részindex. A másik oldalon ugyanakkor gyors béremelkedés volt megfigyelhető.

Kína jelenlegi makrogazdasági helyzete számos hasonlóságot mutat a 2007 során és 2008 nagy részében látottakkal, amikor az erős beruházási tevékenységnek és az élénk exportkeresletnek köszönhetően a potenciális szintjét jelentősen meghaladó ütemre gyorsult a GDP növekedése. Az emiatti inflációgyorsulástól, illetve a felfúvódó ingatlanpiaci buboréktól tartva akkor fokozatosan erősítette a monetáris szigort a kínai központi bank. Az inflációs mutató azonban ennek ellenére nőtt, és 2008 februárjában 8,7 százalékos éves rátára ugrott. A döntéshozók számára a legnehezebb időszak 2008 februárja és szeptembere közé esett, amikor a kereslet csökkenésének számos jele közepette is erős maradt az infláció. A jegybank végül a szigorítás mellett döntött, 2008 szeptembere után azonban – a Lehman bankház összeomlása miatt – leállt a globális gazdasági növekedés. A külső kereslet összeomlása miatt a kínai GDP-bővülés drámai módon esett. E negatív sokkhatás ellensúlyozására a pekingi kormány elfogadott egy 4000 milliárd jüanos ösztönző csomagot, miközben a központi bank enyhíteni kezdte a monetáris szigort.

Az idén – az infláció megfékezésének szándékától vezérelve – a kínai központi bank hatszor is megemelte a bankok kötelező tartalékrátáját. A kereskedelmi bankoknak a náluk lévő betétek 21,5 százalékát kell tartalékként letétbe helyezniük a jegybanknál, amely legutóbb 6,56 százalékra emelte az egyéves hitelek és 3,5 százalékra az ugyanennyi időre szóló betétek kamatait.

A kínai inflációs helyzet jelenleg nem olyan súlyos, mint volt 2007–08-ban. A lakóingatlanok árai stabilizálódnak, emellett a nyersanyagpiaci drágulás hatása is mérséklődik. A külső kereslet valószínűleg nem lesz erős 2011 második felében. A termelési költségek emelkedése – részben a hitelek drágulása miatt – nyomás alá veszi a kisebb vállalatok profitját, ez pedig a terjedő csődökkel együtt súlyos kihívások elé állítja a kínai monetáris hatóságokat.

A szerkezeti kiigazítás szükségessége miatt a központi banknak szigorú monetáris politikai kurzust kellene követnie. Mivel azonban az infláció átfogó mutatója csökkenni fog, egyidejűleg pedig fokozódnak a növekedési kilátásokkal kapcsolatos aggályok, ezért a jegybank valószínűleg inkább enyhíti a szigort az idei második fél év során.

Röviden, bár Kína ez évben elvéti a 4 százalékos inflációs célt, az áremelkedés kontrollálható marad. Az idei második fél évben a növekedés ugyan tovább lassul, de kemény földet érésre nem kell számítani. Kína gazdasági problémái inkább szerkezeti, semmint ciklikus jellegűek. Ebben ugyanakkor nincs előrelépés, ezért az ország öt nehéz esztendőnek néz elébe. Az utóbbi harminc év kínai teljesítményét tekintve azonban nincs rá okunk azt gondolni, hogy az ország ne tudna ez alkalommal is átevickélni a nehézségeken.