G8: A növekedés a fontos, de ki fizeti ezt?

A BBC News angol tévé szerint a G8-ak csúcsvezetői tanácskozásáról kiadott közleményből valóban az tűnik ki, hogy a résztvevők elkötelezték magukat: támogatni fogják a növekedést a fiskális felelősségvállalással együtt, és megerősítették, azt akarják, hogy Görögország maradjon benn az euróövezetben. A BBC News angol tévé helyszíni tudósítója szerint mind a kommüniké, mind Obama nyilatkozata azt jelzi, hogy az Egyesült Államok és Franciaország álláspontja győzedelmeskedett a német és a brit megszorítás-barát pozíció felett. A BBC News véleményét látszik megerősíteni a Financial Times Deutschland (FTD) vasárnap délutáni internetes kommentárja is, amely „Hollande támadást merészelt intézni Merkel ellen” címmel úgy vélte, Franciaország új szocialista elnöke, Francois Hollande az európai válság leküzdésének központi kérdéseiben konfliktushoz vezető kurzusra vállalkozott Angela Merkel szövetségi kancellárral szemben.

Ugyanis néhány nappal az informális brüsszeli EU csúcs előtt Hollande és kormánya számos témában olyan pozíciókat dolgozott ki, amelyekben előreláthatóak a konfliktusok a német kormánnyal. Így például Hollande Camp Davidben, a G8-ak csúcsértekezletén eurókötvények bevezetése mellett érvelt, a francia miniszterelnök pedig egy hét végi interjúban közvetlen hitelek folyósítását követelte az Európai Központi Banktól Görögország részére. Az FTD szerint a német szövetségi kormány megkísérelte gyengíteni az ellentéteket. „Franciaország és Németország nem képvisel két egymástól különálló oldalt, ahogy ez itt a vitából kitűnt” – hangoztatta Merkel asszony Camp Davidben. „Valamennyien egyetértünk abban, hogy szükség van költségvetési fegyelemre, a költségvetés szanálására, valamint erőfeszítésre a nagyobb növekedés érdekében” – hangoztatta a német szövetségi kancellár.

Talán a véletlenek egybeesésének köszönhető – bár nem biztos -, hogy napokkal a G8-ak csúcsértekezlete előtt, ugyancsak a gazdasági növekedést, a munkahelyek számának növelését  szolgáló kezdeményezéssel állt elő, és hozott nyilvánosságra a németországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham Germany). Ennek érdekében az amerikai lobbyszervezet ajánlásokat tett a kereskedelem növelésére az Egyesült Államok és az Európai Unió között. Szerinte az USA és az EU máris a legnagyobb kétoldalú kereskedelmet bonyolítja le egymással a világon, 2010-ben e kereskedelem volumene meghaladta a 400 milliárd eurót.

Az EU 27 tagállama 242 milliárd euró értékben exportált az Egyesült Államokba, az importja onnan 169 milliárd euró értékű volt. Tehát a kereskedelmi mérlegen igen jelentős EU aktívum mutatkozott. Ennek ellenére a kétoldalú kereskedelemben máig kiaknázatlan lehetőségek kínálkoznak, amelyek révén ösztönözni lehetne a gazdasági növekedést és a foglalkoztatottságot mindkét régióban. Az AmCham Germany ugyanakkor az olyan feltörekvő piacoknak a világkereskedelemben érzékelhető növekvő jelentőségére is rámutat, mint Kína és India, és szerinte ez is indokolja az EU és az Egyesült Államok közti kereskedelem elmélyítését.

Az AmCham Germany első ajánlása, hogy jöjjön létre kétoldalú kereskedelmi egyezmény az Egyesült Államok és az Európai Unió között, amely előnyökkel járna mindkét régió részére. Azzal érvel, hogy a lisszaboni szerződés 2009 decemberben történt hatályba lépésével a harmadik országokkal kötött befektetési szerződések illetékessége az EU-ra szállt át, és ezzel része lett a közös kereskedelempolitikának.  Az EU most már olyan helyzetben van, hogy nemzetközi kereskedelmi és befektetési egyezményeket köthet harmadik országokkal, mint az Egyesült Államok. E lehetőséget pedig ki kell használni. Olyan stratégiai egyezményről lehetne szó, amely kiterjedne a szolgáltatásokra vonatkozó szabályokra, a nem vámjellegű kereskedelmi akadályok megszűntetésére és olyan kereskedelmet érintő kérdésekre, mint a befektetések és a versenyképesség. 

Az AmCham Germany a továbbiakban az Egyesült Államok és az Európai Unió közti vámok megszűntetését ajánlja, amelynek révén az Atlanti Óceán mindkét oldalán a GDP növekedhetne. A vámok jelenleg alacsonyak, átlag 4,8-6,5 százalékosak. Ám mégis, az AmCham Germany minden vám lebontását követeli. Idézi az European Center for International Political Economy tanulmányát, amely szerint a vámok teljes lebontása az USA és az EU együttesen GDP-jének 180 milliárd dollárral való növekedését tenné lehetővé öt éven belül. Ez pedig az USA s az EU között lebonyolódó exportforgalom 17 százalékos növekedését jelentené 2015-ig.

Egy további ajánlás arra mutat rá, hogy az EU és az USA közti gazdasági kapcsolatokat tovább lehetne elmélyíteni a műszaki előírások és szabályozások egybehangolása révén. Az OECD úgy becsüli, hogy a meglévő nem vám jellegű és szabályozási kereskedelmi akadályok csökkentése révén a GDP akár 3,5 százalékkal növekedhetne az Atlanti Óceán mindkét oldalán. 

Az AmCham Germany a szolgáltatásokra és a pénzpiacokra vonatkozó együttműködésre nézve is tett ajánlásokat. Kimutatta, hogy a szolgáltató iparágakban kialakult szoros transzatlanti kapcsolatok képezik a szolgáltatásokkal foglalkozó amerikai és európai vállalatok globális versenyképességének az alapját. A versenyképességet pedig tovább lehet javítani a határokon átnyúló szolgáltatásokra vonatkozó egyezménnyel, ami előmozdítaná a növekedést ezen ágazatokban. Egy ilyen egyezménynek természetesen a vízumok liberalizálására is ki kellene térnie. A pénzpiacokat illetően pedig parancsoló fontosságúnak tartja egyenlő feltételeket nyújtó környezet megteremtését a globális pénzügyi szolgáltatások terén. Az AmCham Germany ugyanakkor kifejezésre juttatta, hogy ellenzi pénzügyi tranzakciós adó bevezetését az EU-ban, mert szerinte annak káros hatása lenne a reálgazdaságra. 

Végül, de nem utolsósorban az ajánlások között szerepel az AmCham Germany-nek az a kezdeményezése, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió dolgozza át, és bővítse ki a köztük fennálló közbeszerzési egyezményt. A közbeszerzéseknek ugyanis – mutat rá – jelentős gazdasági jelentőségük van, s ezért a közbeszerzési piacokat tovább kell nyitni. Ily módon lehetne biztosítani a befektetéseket, és ezeknek köszönhetően a növekedést és munkahelyek létesítését. A protekcionista intézkedések révén megvalósuló bármilyen diszkriminációt pedig meg kell szüntetni.

Visszatérve a G8-ak csúcsértekezletére, Camp Davidben természetesen jelen  volt a japán miniszterelnök is. Neki azonban – az euroövezettel szemben – nem volt szüksége semmilyen biztatásra. Megelégedetten mondhatta el az EU-s társainak a legfrissebb hírt, amely szerint országának gazdasága a tavalyi pusztító földrengés után, az idei első negyedévben 1 százalékkal növekedett, ez éves rátán 4,1 százalékos GDP-növekedésnek felel meg, a Reuters hét végi tokiói jelentése szerint. A GDP bővüléséhez a japán magánfogyasztás, a turisztikai kiutazások és az export növekedése járult hozzá. Japán gazdasága az első negyedben nagyobb ütemben növekedett, mint az Egyesült Államokban, Németországban és Nagy-Britanniában – mutatott rá a brit hírügynökség.

És itt szeretném felidézni az Egyesült Államokhoz szoros kétoldalú kereskedelmi és tőkekapcsolatokat ápoló Japánnal kapcsolatban egy feledhetetlen, de magyar szempontból nem éppen felemelő élményemet, amely 1995 késő tavaszán történt velem New Yorkban, egyben az olvasó szíves türelmét, megértését kérve. A Fitfh Avenue-n lévő Metropolitan Museum of Fine Arts bejáratásánál a reggeli nyitásra vártam, amikor felfigyeltem mintegy fél száz japán középiskolás diáklányra, akik szintén bebocsájtásra vártak.

Kik Önök, honnan valók? – kérdeztem angolul, fényképezőgépemmel megörökítve őket. Kyotóból érkeztünk – válaszolták tökéletes angolsággal -, hogy tanulmányozzuk az itteni francia impresszionista festményeket. Egyébként minden évben ezt tesszük más-más országban. De hát ki finanszírozza ezeket a szervezett utakat? – faggattam őket tovább. A szüleink – válaszolták, az egyikük édesanyja például pedagógus volt, a másiké óvónő.

Meghatottan, mondhatni megindultan tekintettem a New York-i szépművészeti múzeum előtt a bebocsátásra váró japán diáklányokra, akikkel hivatalos kiutazásaim során mindig és mindenütt találkoztam – akár Madridban, Bangkokban, vagy Mexico Cityben stb. Hiszen a japán kormány meghívására és vendégeként magam is jártam többek között Kyotóban, amelyet a II. világháború idején az amerikaiak megkíméltek a bombázásoktól, s ezzel megóvták világhírű műemlékeiket.

S ahol hallhattam, hogy Hirohito japán császár – akinek a nevében Japán 1941-ben megtámadta az Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát - 1971. szeptember végén, a kapituláció óta először, európai körútra indult, eleget téve többek között II. Erzsébet brit királynő háromnapos hivatalos londoni látogatásra szóló meghívásának. Az Északi Sarkon át vezető útját megszakította Anchorage-ben. Richard Nixonnak, az Egyesült Államok akkori elnökének sok ezer kilométert kellett Washingtonból az alaszkai városba repülnie csupán azért, hogy –Japánnak a háborús pusztulása után addig elért kimagasló gazdasági teljesítménye elismeréseként - szeptember 26-án sort kerítsen az Elmendo légi bázison a negyed századdal korábban legyőzött Japán császárával való mindössze 50 perces, szimbolikus jelentőségű találkozóra.

Szóval most, hogy meghatározó nemzetközi politikai döntéshozók a hét végén ismét a Magyarországot is képviselő Európai Unió gazdasági növekedésére és stabilitására biztattak, figyelmeztettek, ám a finanszírozásról kevés szó esett, már nagyon arra várok, hogy végre-valahára  valaki, évtizedekkel a II. világháború, majd a magyar uniós tagság után, és a mielőbbi magyar felzárkózás nyomán, japán fiatalokhoz hasonlóan  szabolcsi, borsodi vagy hevesi középiskolás lányok – ha nem is New York-i – de legalább Párizsban a Louvre, vagy Londonban/Frankfurtban a tőzsde megtekintésére saját családi költségükön szervezett tanulmányi útjáról is értesítsen.

A szerző a MÚOSZ gazdasági tagozatának elnöke