BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
éder

Raskó: A fordított áfafizetés jó lépés, de nem elég

Július elsején lépne életbe egyes mezőgazdasági termékek esetében a fordított áfafizetés rendszere, amely egy bizonyos típusú áfacsalást lehetetlenné tenne. Bár szinte mindenki üdvözli a lépést, a szakmai szereplők további intézkedéseket sürgetnek.
2012.05.11., péntek 05:00

Raskó György Agrárközgazdász
Kiterjeszthető
„Az eddigi visszaélések nyilvánvalóak voltak, így a mostani intézkedés teljesen jogos és helytálló lépés. Mindez a legális gazdálkodás és kereskedelem irányába tereli a szereplőket, hiszen a bevezetés után értelmetlen lesz az a típusú áfacsalás, amelynek során ténylegesen meg nem valósult exportra hivatkozva igényeltek vissza be nem fizetett áfát. A lépés tehát jó, de kiterjesztendő lenne más termékcsoportokra is, így a zöldség-gyümölcsre, húsokra is. A papír nélküli feketekereskedelem visszaszorítására pedig az élelmiszereket, mezőgazdasági termékeket terhelő áfa komoly csökkentése lenne csak az igazán jó megoldás. Egy 10 százalékos vagy az alatti áfaszint mellett ugyanis már nem érné meg csalni.”

Csorbai Attila, A Baromfi Terméktanács elnöke
Reálisabb árak
„A baromfiágazatot illetően a tojástermelésre is célszerű lenne kiterjeszteni a jelenleg csak gabonafélékre és olajos magvakra tervezett fordított áfát, ám a baromfihús-termékpálya esetében a csalások más formát öltenek, mint amit az intézkedés orvosolni kíván. Az ilyen típusú feketekereskedelmet nem tudja tisztítani a most tervezett intézkedés. Önmagában ugyanakkor a gabonapiac tisztulása természetesen jó irány, és hozzásegít ahhoz is, hogy valós képet kapjunk a takarmányforgalomról. A valós mennyiségek tényleges mozgásának ismeretében ugyanis kevésbé lehetne indokolatlanul emelni a takarmányárakat, a fordított áfa bevezetése tehát a jobb ármeghatározódáshoz is hozzásegítheti a piaci szereplőket.”

Tóth István, A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára
Támogatandó
„Azt gondoljuk, hogy az áfafizetést érintő mostani intézkedés azt a problémát megoldja, amelyet eddig csalásra épült álkereskedelmi cégek okoztak a termelőknek. Ezek a csalók megtévesztették a termelőket, elhitették velük, hogy külföldre viszik a terményt, majd visszaigényelték az áfát, és eltűntek. Az adóhivatal pedig nem egy esetben a hoppon maradt termelőkön hajtotta be az áfát. Mindez nem csak méltánytalan volt velük szemben, hanem egyfajta nyomozásra kényszerítette a gazdákat, akiknek ehhez sem felkészültségük, sem jogosultságuk nem volt. Ezt a fajta csalást megelőzi az új intézkedés, de a feketegazdaság egésze fennmarad. Összességében azonban mindenképpen csak támogatni tudjuk a javaslatot.”

Pótsa Zsófia, A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és -Kereskedők Szövetségének főtitkára
Első lépés
„A fordított áfával kapcsolatos intézkedés önmagában nem elégséges, de első lépésnek jó. Támogatjuk a kezdeményezést, és örülünk annak, hogy végre változás történik ezen a területen. Az új rendszertől sokat várunk: arra számítunk, hogy a kifejezetten csalás céljára létrehozott vállalkozásokat felszámolják, vagyis tisztulni fog a piac, hiszen az új viszonyok közt nem fordulhat elő az eddig megszokott csalástípus. A mostani intézkedés azonban csak néhány termékre, gabonára, olajos magvakra vonatkozik, ezért félő, hogy a feldolgozott liszttel, olajjal kapcsolatos csalásokra nyergelnek át a csalók. Hosszabb távon az áfa csökkentése jelenthet megoldást, az ugyanis ma fenntarthatatlanul magas.”

Éder Tamás, A Hússzövetség elnöke
Nem megoldás
„Az intézkedésnek jelenlegi formájában nem lesz közvetlen és érdemi kihatása a sertéstenyésztésre és a sertéshús-feldolgozásra, hiszen az csak a gabonafélékre és olajos magvakra érvényes. Hatékonyan tudja megakadályozni az áfacsalások egyik típusát, amelynek során egy cég be nem fizetett áfát igényel vissza az államtól, ám a húsiparban azonban inkább egy másik típusú áfacsalás terjedt el, amikor áfanemfizetés mellett folytatnak kereskedelmet. Ezt a mostani intézkedés nem képes kezelni. Az új rendszer tehát fontos lépés a tisztulás felé, de nem oldja meg a húsipar gondjait, amelyhez az áfa drasztikus csökkentése vagy a csalók fokozottabb ellenőrzése és szigorúbb büntetése kellene.”

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.