Exportboom

Már éppen örültem, hogy négy napja erősödik a forint, és a 310-es szint alá süllyedt az euróval szemben, amikor Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a gyengébb árfolyam előnyeit kezdte sorolni. Szerinte több exportáló vállalat lehet, és mások a versenyképességi lehetőségek is a különböző árfolyamok mellett.

Nem kérdés, hogy a gyengülő árfolyam az exporton keresztül húzhatja a gazdaságot. Az Egyesült Államok jegybankja, a Federal Reserve már a válság kirobbanása után igyekezett gyengíteni a dollárt, és a Bank of England sem nézte tétlenül a gazdaság vergődését. Japán pedig az évtizedek óta tartó deflációt és stagnálást igyekszik leküzdeni monetáris expanzióval.

Az elmúlt másfél évben Magyarország is érdemben lazított a monetáris politikán. Az alapkamat 430 bázisponttal csökkent 19 hónap alatt, miközben százmilliárdokat pumpálnak a gazdaságba a kkv-szektoron keresztül. A lazább kondíciók és a bizonytalanná váló külpiaci környezet eredménye a 310-es forint, ami 10 százalékos esés a kamatciklus kezdete óta.

Az exportőrök most örülhetnek és a gazdaság is növekedhet a közgazdásági logika szerint. De nem teszik, mert ők inkább stabilabb árfolyamot szeretnének. És a kulcsfontosságú probléma a tétellel az, hogy csak akkor igaz, ha minden más tényezőtől eltekintünk. De nem tehetjük, mert a történelmi mélyponthoz közeli árfolyamon egyre nő az állam és a lakosság devizaterhe; és a háztartások óvatosabban hozzák meg fogyasztási és beruházási döntéseiket. Egy ponton túl pedig a pénzügyi stabilitási kockázatok is előtérbe kerülhetnek.

Pedig a Svájci Nemzeti Bank egy fontos kockázatot „lőtt ki” a rendszerből, amikor két és fél éve bevezetette a minimális, 1,20-as euró/frank átváltási árfolyamot, amit azóta sikeresen meg is védett. Akkor 280 forint alatt volt az euró.

Van, aki most nagyon örül ennek a 30 forintnak. Mások viszont legalább annyira szomorúak. És nem biztos, hogy ők vannak kevesebben.