Véletlen bolyongás jellemzi a forintot
Az árfolyam kiemelt szerepet tölt be egy olyan kis, nyitott gazdaságban, mint Magyarország. Az elmúlt években jellemző volt a hazai kamatpolitikára, hogy reagált az árfolyamban bekövetkező változásra, ezzel stabilizálta a forintot. Hogy az erre irányuló döntéshozói hajlamot megértsük, egy kicsit távolabbról érdemes szemlélni a monetáris politikát.
A ’90-es években a jegybank legfőbb eszköze pont az árfolyam leértékelése volt, ezzel próbálta meg a monetáris politika elérni és fenntartani a legfőbb célját, a makrogazdaság stabilitását. Az árfolyamot ebben az időszakban nagyon szűk sávban menedzselte a jegybank, így töltötte be az úgynevezett nominális horgony szerepet, vagyis ez volt az a viszonyítási pont, ami a háztartások és a vállalatok döntéseit alapvetően befolyásolta. A rendszer az első években igen sikeresnek bizonyult: az árfolyam leértékelésével az exportszektor versenyképességét folyamatosan támogatni tudta a monetáris politika. A folyamat hátulütője a magas inflációs ráta volt. Hogy ezt mérsékelje a jegybank, évről évre meghirdetett egy inflációs célszintet, amit a forint fokozatosan mérséklődő ütemű leértékelésével igyekezett elérni. A rendszer sikeresen lassította a fogyasztói árak dinamikáját 1995 és 1999 között. Ezt követően azonban hiába csökkentette a jegybank a leértékelődést, az inflációs várakozások 10 százalékon ragadtak, és nem tudta a monetáris politika akkori keretrendszere tovább mérsékelni az áremelkedés rátáját.
Új rezsimet kellett elindítani: a döntéshozók 2001-ben az inflációs célkövetés (IC) monetáris rendszer bevezetése mellett döntöttek. Az IC számos országban sikerrel törte meg a makacs inflációs inerciát, emellett a reálgazdaság stabilitásához is érdemben hozzájárult az akkori kutatások alapján. A jegybank főbb eszközváltozója az irányadó ráta lett, az árfolyamrendszert rugalmasságát pedig érdemben megnövelték: a korábbi ±2,25 sáv helyett ±15 százalékra szélesítették a forint intervenciós sávját.
Bár az inflációs cél és az árfolyamsáv nem feltétlenül volt összeegyeztethető, a jegybank bízott benne, hogy az európai árfolyam-mechanizmushoz (ERM-2) való mihamarabbi csatlakozás miatt nem kerül majd összeütközésbe a két elköteleződés. Sajnos nem így lett. 2003-ban a jegybanknak meg kellett védeni a forintot monetáris politikai eszközökkel a túlzott felértékelődéstől, ezzel pedig az inflációs cél hitelessége jelentősen csökkent. Az euró bevezetése egyre távolabb került, ami szükségessé tette volna a jegybanki döntések során az árfolyam súlyának mérséklését, azonban a kormány ragaszkodott az intervenciós sáv fenntartásához. A gazdasági szereplők így joggal gondolhatták: nem az infláció, hanem az árfolyam a biztos pont a magyar gazdaságban.
A sáv 2008-as eltörlése látszólag megoldotta a problémát, de más tényezők tovább súlyosbították a helyzetet. A 2007-ben indult költségvetési konszolidációra a háztartások eladósodottságuk növelésével reagáltak. Mivel a korábbi tapasztalataik alapján bízhattak benne, hogy a jegybank megóvja a forintot a jelentős mozgásoktól, ezért az alacsony kamatozású devizahitelek felé fordultak. A jegybank folyamatosan felhívta a figyelmet a devizahitelek kockázataira, azonban makroprudenciális szabályozási jogkör hiányában nem tudott gátat szabni a folyamatnak. A leértékelődés ettől kezdve már pénzügyi stabilitási kockázatot hordoz, így a jegybank belekényszerült az árfolyam további stabilizálásába.
A jegybanki politika 2012 augusztusában jelentősen megváltozott: a kamatpolitika nem reagál érdemben az árfolyam mozgására. Erre azért van lehetősége, mert egyrészt az árfolyam árakra gyakorolt hatása jelentősen lecsökkent, vagyis egyre kisebb inflációs kockázatot hordoz az árfolyam változékonysága, másrészt pedig, ha lassan is, de csökken a gazdasági szereplők devizában denominált adóssága. A végtörlesztés során a devizahitelek 25 százalékát visszafizette a lakosság, az árfolyamgát rendszere pedig segít időben és szektorok között teríteni a leértékelés társadalmi költségét. Az állam célja is az adósságán belül a devizaarány csökkentése, emellett a Növekedési Hitelprogram második pillére a kkv-k esetében mérsékelte a devizakitettséget, azaz összességben mérséklődő tendenciát mutat az árfolyamváltozás vagyoni hatása.
De mit jelent ez a mindennapokban? A legfrissebb elemzésünk tükrében véletlen bolyongás jellemzi a forint árfolyamát, azaz sokkal kiszámíthatatlanabb a kurzus mozgása, mint a korábbi időszakban. Ez azonban az inflációs célkövetés rendszer logikájából fakad: a döntéshozók nem vállalnak semmilyen elköteleződést az árfolyamra nézve. Bízzunk benne, hogy ezzel egy időben az inflációs cél horgony-szerepe megerősödik. Vannak erre utaló jelek, így joggal lehetünk derülátók a középtávú inflációs nyomás terén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.