BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
befektetés

Figyelmeztető jelek

2014.08.05., kedd 05:00

Nagyon szépen alakult az idén az állampapírpiac, a rövid és a hosszú hozamok is történelmi mélypontokon jártak. A rövid hozamoknál ez érthető is volt, hiszen a jegybank a sorozatos kamatcsökkentésekkel eléggé lecövekelte a kamatszintet. A hosszú hozamok pedig hiába van ukrán válság, volt az év elején tőkekivonás a feltörekvő piaci kötvényalapokból, és csökkent egy időben drasztikusan a külföldiek állampapír-állománya, kisebb megtorpanásokkal ugyan, de rendületlenül mentek lefelé. Két héttel ezelőtt a tízéves állampapír referenciarátája már alig haladta meg a 4 százalékot.

Időről időre előfordulnak azonban figyelmeztető jelzések, mint például a múlt hét utolsó két napja, amikor a hosszú állampapírok hozama hirtelen több mint 50 bázispontot emelkedett, nagyrészt persze külső tényezők miatt. Az sem volt túlságosan biztató az utóbbi hetekben, hogy a korábban élénk érdeklődés és többszörös túljegyzés mellett eladott állampapírok iránt visszaesett a kereslet, és egyre több államkötvény maradt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) nyakán.

A jelenlegi hosszú hozamok persze még nem riasztóan magasak, sőt, a szakemberek szerint inkább mondható reálisnak az állampapírok jelenlegi ára, mint a két héttel ezelőtti, akkor ugyanis túl drágán mérték már az adósságpapírokat. Az ingadozások ugyanakkor arra utalnak: továbbra is törékeny a piac, és egy-egy tőlünk teljesen független külföldi esemény durva kilengéseket produkálhat az árfolyamokban.

Idehaza keveset lehet tenni ez ellen, vannak azonban hazai faktorok is, amelyek pozitív vagy negatív módon beleszólhatnak az állampapír-piaci folyamatokba. A negatív például között lehet az adósmentő csomag, a pozitívak között pedig a belföldi, főleg lakossági állampapír-vásárlások arányának növekedése. Ez utóbbi trend egyébként lassan kezd kifulladni, a Kamatozó Kincstárjegyek állománya például lassan csökkenésnek indulhat.

A szerző további cikkei

Vélemény cikkek

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.