MÁV-szindróma a közbeszerzésben

Nem a központosítást, mint a közbeszerzésben alkalmazott intézményrendszer-fejlesztési koncepciót kérdőjelezem meg az állami közműszolgáltató kapcsán, hiszen léteznek jó példák, amelyek hatékonyan képesek szolgáltatni, bár teljesen más modellen alapulnak. A magyar közbeszerzési piacon a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság mellett néhány további központosított közbeszerzésre feljogosított szervezet is létezik, mint például a GYEMSZI vagy a Klik. A központosítás mindig olyan megoldást eredményezett, amely arra kényszerítette a szereplőket, hogy beszerzéseiket egységesen szervezzék meg és bonyolítsák le.

A hazai modellek közül a legszigorúbb központosítás a Kliknél történt, amely sikertörténetnek biztosan nem mondható. A Klik nagyon nehézkesen tudja tervezni a kiszolgálandó igényeket, mivel az azt megalapozó adatok nem, vagy alig állnak rendelkezésre. Ha tehát nem lehet megmondani, mennyi kréta kell, és azt sem, hogy hová, akkor nem lesz krétabeszerzés.

A kormány a közszolgáltatási rendszer átalakítása érdekében egy olyan állami tulajdonú holding létrehozásáról döntött, amely nonprofit alapon, a szolidaritás elvét figyelembe véve, kis ráfordítással, fenntartható módon működik. Ennek érdekében hatályba lépett egy kormányhatározat és létrejött egy munkacsoport. Az első lépés a 1465/2014-es (VIII. 15.) határozat szerint a közműszolgáltatási szektor helyzetének vizsgálata a hulladékgazdálkodás, a víziközmű-, a kéményseprőipari-, a távhő-, a villamosenergia-szolgáltatás, valamint a földgázellátás keretében.

A közszolgáltatók a közbeszerzésben nem azonosak a fenti értelemben vett közműszolgáltatási szektor szereplőivel. Ha egy közszolgáltató többségi részben nem állami tulajdonú, viszont kizárólagos joga van tevékenységének végzésére, a távhő-, a villamosenergia-, a víziközmű-szolgáltató és a földgázszolgáltató esetében könnyebb közbeszerzési szabályoknak kell megfelelnie az ajánlatkérőnek. Az új európai irányelvek nyomán ugyanakkor vannak kimentési lehetőségek a fenti tevékenységeknél is. Marad néhány tevékenység, mint a kéményseprés és a hulladékgazdálkodás. Ez utóbbi központosítása már elkezdődött, azaz eleve felkavarta a piaci viszonyokat a hulladékgazdálkodás központosítása.
Jogi szempontból legalább négy csoport összegyúrásáról beszélünk, amelyek helyzetét felül kell vizsgálni. Ennek során feltételezzük, hogy kialakítanak egy egységes szervezetet, amely a beszerzéseket intézi. Ha ez egy kézben lesz, úgy az esetek többségében még akkor is közbeszerzést kell kiírni – méghozzá a legszigorúbb szabályok szerint –, amikor egyes közszolgáltatási tevékenységeknél elvileg nem kellene, de a tevékenységek összemosása egyben a közbeszerzési kötelezettségek növekedésével is jár majd. Mivel a közszolgáltatók értékhatára magasabb, viszont a nem csak közbeszerzési értelemben vett közszolgáltatók számára történik majd a beszerzés, ennek közvetlen következménye, hogy több adminisztrációval és drágábban lehet majd beszerezni a teljes rendszer számára.

A szervezeti egységesítés várhatóan nagyobb transzparenciával, de nagyobb jogorvoslati kockázattal is jár. A központosítás nyomán nagyobb értékű beszerzéseket komoly informatikai támogatással érdemes beszerezni úgy, hogy lehetőleg több piaci szereplő is lehessen a rendszerben, azaz az egyes közműszolgáltató divíziók újraversenyeztethessék a már kiválasztott szereplőket. Ha a nagy központi rendszer csupán egyetlen szerződést köt – és mindenki abból rendelhet, legyen szó például informatikai szolgáltatásról, akkor monopolizálja a piacot, azaz tevékenységéből adódóan csak a nagyokkal tud szerződni. A kicsik – akik zömmel hazaiak – eleve hátrányba kerülnek, összességében tehát eleve szűkíti a verseny lehetőségét, ellenben növeli a mohóságot, a visszaélés lehetőségét.

Feltételezhető, hogy sokszor bizonytalanok az adatok, sokfelé kell figyelni, így a több ezer szereplős modellben lesz, akinek az ingatlanok fontosabbak, másnak a csatornák állapota köti majd le a figyelmét. A MÁV-szindróma a közbeszerzésben ennek a problémahalmaznak a felszínre kerülését jelenti, ami egy teljesen újonnan kialakításra váró cégnél óriási kockázatot hordoz.

A MÁV-nál létezik céges kultúra, szabályzatok, és a rendszert viszi előre a saját súlya, kialakult beszerzési rendszere. Szakemberei vannak, ennek ellenére régóta jelentős veszteséget termel, a gigantikus szervezetet a rendszerváltás óta a számos erőfeszítés ellenére sem sikerült hatékonnyá tenni.

Az állami holdig mindent nulláról kell, hogy felépítsen, ami egyszerre lehetőség, de veszély is. A veszély, hogy egy hatalmas „fejet” alakítunk ki és úgy próbáljuk a teljesen különböző tevékenységet folytató szolgáltatókat egy csomagba gyúrni, csak azért, mert közös nevezőjük, hogy a köz számára szolgáltatnak. Ilyen alapon a nem hatékonyságáról híres MÁV-hoz hasonló szervezetet hoznak létre, amely mérete és az általa ellátott szolgáltatás helyettesíthetetlen jellege miatt azt megelőzően közpénzügyi értelemben vett „MÁV szindrómát” alakít ki, mielőtt elkezdené működését.

Ne felejtsük a Klik kedvezőtlen tapasztalatait se. A két példa mégsem említhető egy lapon: a központosított oktatásellátó szervezet egy-egy beszerzési kudarca azzal jár, hogy esetleg egy ideig nincs állami kréta az iskolában, amit a szülők lelkesen pótolnak. Ez a rendszer ugyanakkor kezelhetőbb, átláthatóbb. A központosított közműszolgáltató némely beszerzési kudarcánál azonban olyan elementáris hatások léphetnek fel, amelyekbe jobb bele sem gondolni.